E-sport

2017.11.27. 19:16

Gép előtt ülve is sportolhatunk?

Már a vasi megyeszékhelyen is nagy hangsúlyt fektetnek az elektronikus sportképzésre. Lássuk, mi az!

Pungor Csaba

Egy játék a sok közül, amivel akár milliókat is kereshetnek azok, akik bizonyítják tehetségüket. Illusztráció: Nagy Jácint

Még csak ízlelgetjük az ismeretlenül csengő elektronikus sportág kifejezést, miközben már több millió követője van világszerte. A tehetséges ifjú versenyzők célja pedig az, hogy kijussanak a számítógépes játékok világbajnokságára. A fejlesztők és felhasználók néhány év alatt olyan közösséget építettek ki, amelynek tábora évről évre növekszik. Dél-Korea már az e-sport Mekkája lett, az ország lakosságának fele, mintegy 25 millió ember időtöltésévé vált. Az akció-, a stratégiai és a sportjátékok megálmodói már kizárólagos szerződéseket kötnek tesztelőkkel és a tehetségesebb játékosokkal is. Úgy tűnik, hogy gyermekkorunk számítógépes játékai szintén felnőttek velünk. A komoly stressztűrőképességet, koncentrációt és felkészültséget igénylő mozgásszegény sportág mégis rohamtempóban fejlődik.

Arany Dániel és Barbalics Mátyás pontosan tudja, hogy az e-sportban az elméleti felkészítés éppen annyira fontos, mint a gyakorlat. Fotó: Nagy Jácint

Erre figyelt fel a magyar állam is, amely komoly elhatározásra jutott.Ezentúl az elektronikus sportra is hangsúlyt fektetne, és mintegy kétmilliárd forintnyi támogatást szánnak erre a célra.

A világversenyeken kínai, dél-koreai, orosz, amerikai játékosok szerepelnek rendkívül magas színvonalon. Ez pedig komoly változásokat hozott az országok életében. A tengerentúlon már sportolói vízum jár az e-sportolóknak, míg Franciaországban törvényben határozták meg, ki számít valójában e-sportolónak.

Néhány éve még a szülők óva intették a gyerekeket a számítógépes játékoktól, manapság már a legügyesebb gémereknek saját menedzserük van – több esetben az édesapa személyében -, és a világversenyeken olyan szponzorok is megjelentek, amelyek eddig csak az olimpiákon szoktak.

Deutsch Tamás, a Digitális Jólét Program vezetője és az MTK elnöke célként határozta meg, hogy helyet, teret és megfelelő körülményeket biztosítson az állam azoknak, akik az e-sportban szeretnének kimagasló eredményeket elérni. Ebben pedig már a magyar kormány is partnernek minősült.

Ráadásul a Diósgyőr és az MTK mellett már a vasi megyeszékhelyen is egyesületi szinten képzik majd a jövő bajnokait. A konzolos játékoknak meglepően sok követője van Magyarországon, így tulajdonképpen az sem volt kérdés, hogy a Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület egy közvélemény-kutatás után elhatározta, hogy lehetőséget – helyszínt és felszerelést – is ad a leendő e-sportolóknak.

- A technikai és szervezési feltételeknek megfelelően most értük el azt a szintet, hogy érdemes legyen belevágni a megvalósításba – közölte Hurtik Péter, a Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület ügyvezető elnöke, aki hozzátette, hogy a SEK nappali tagozatos hallgatóinak többsége játszik napi rendszerességgel, és igény mutatkozott arra, hogy részt vehessenek az egyetemi e-sport bajnokságon.

Az ELTE-SEK falain belül nemcsak egy adott játékra fokuszálna a képzés, hanem stratégiai és akciójátékokra is szélesítenék a kört. A rendszert most alakítják ki, azt házibajnokságon tesztelhetik majd az egyetemisták.

Egy játék a sok közül, amivel akár milliókat is kereshetnek azok, akik bizonyítják tehetségüket. Illusztráció: Nagy Jácint

A társadalom egy része még fenntartással kezeli az e-sportot. Kevesen tudják, hogy a legtöbb sportághoz hasonlóan a csapatok tagjaitól naponta akár 8-10 órás felkészülést is igényel, odafigyelve a fizikai és a szellemi edzésre is. Talán hihetetlennek tűnik, de több látványsportot is lepipálnak a költségek tekintetében. 2015-ben például az International 5 elnevezésű e-sport világbajnokság lett a legnagyobb összdíjazású verseny, ahol 5,3 milliárd forintot osztottak szét a gémerek között. Így érthető a magyar kormány hozzáállása, hogy egy magyar csapat is Európa legjobbjai közé kerüljön.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában