EGY PERCBEN

2017.11.19. 08:00

Influenza, CO, tehetség és hal – megyei rövidhírek

Terjedő influenza és gazdagodó halastavak rövidhíreinkben.

Bakos Ágnes

Fotó: Unger Tamás

Több lett az influenzaszerű megbetegedés Vasban is

Az országban 5300-an, az előző hetinél majdnem negyedével többen fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel, összegezte az ÁNTSZ. A tisztifőorvosi táblázat azt mutatja: 100 ezer lakosra vetítve országosan 53 beteg jut, míg a megelőző héten 44 volt ez a szám. Vas megyében 47 beteg jut 100 ezer lakosra az előző heti 36 után. Járvány még nincs, sőt influenza sem mutatkozott: 11 minta egyikében sem igazolták influenzavírus jelenlétét. Az ajánlás szerint még nem késő oltatni az influenzavírus ellen: a képen dr. Gyüre Zsuzsanna ad védőoltást.

Fotó: Unger Tamás

Rendben vannak az itt forgalmazott érzékelők

A forgalmazott szén-monoxid-érzékelőket ellenőrizték a szombathelyi szakemberek a fogyasztóvédelmi hatóság listája alapján. Kiderült: Szombathely területén nem kapható nem megfelelőnek minősített készülék.

Már 22 tehetségpont van Vas megye területén

Regisztrált tehetségpont lett a szombathelyi Művészeti Szakgimnázium. A Nemzeti Tehetségsegítő Tanács szakmai bizottsága befogadta az intézmény kérelmét, így használhatja az iskola a kiemelt tehetséggondozást igazoló titulust és logót. Vas megyében ezzel 22 tehetségpontot jegyez a tehetségsegítő tanács.

Keszegek költöztek hat vasi horgászvízbe

Összesen 2250 kilogramm dévérkeszeget hoztak a héten – tájékoztatott a novemberi haltelepítésről a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége. 440 kilogramm „költözött” a Csónakázótóba, a szombathelyi horgásztóba és az újperinti 1-es tóba. Jutott még a gencsapáti, a püspökmolnári és a vasvári horgászvizekbe is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában