te is rendőr leszel?

2017.11.08. 16:28

Minden harmadik jelentkező alkalmas rendőrnek – konferencia Körmenden

A rendészeti terület és a civil szféra mutatta be a rendészeti oktatás területén végzett tevékenységét a szerdai konferencián. 

Tóth Kata

 

Változások történtek szeptembertől a rendészeti tiszthelyettes-képzésben, kiszélesedett a rendőrképzést megalapozó, pályára orientáló civil középiskolai oktatás – a témát körüljárva Alap- és középfokú rendészeti oktatás a nemzetközi kapcsolatok tükrében címmel szervezett nemzetközi konferenciát a Körmendi Rendészeti Szakgimnázium a Magyar Rendészettudományi Társasággal, a Rendőrség Tudományos Tanácsával és a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központtal közösen.

- A tapasztalatok szerint legalább háromszoros túljelentkezés kell a szelekcióhoz, ahhoz, hogy az az egyharmad, amely megfelel minden követelménynek, bejusson a hivatásos állomány előszobájába, a rendőrképzésre. Alacsonyabb a népességszám, kevesebb a jelentkező és erős a civil szféra elszívó hatása is. Komoly feladat előtt áll a szakközépiskolai oktatás – ezzel a felütéssel nyitotta meg a Batthyány Örökségközpont Fogadóépületében a konferenciát dr. Janza Frigyes ny. rendőr

vezérőrnagy. Az előadók közül Rácz György tűzoltó ezredes megjegyezte: nincs olyan civil iskolatípus (gimnázium, szakgimnázium, szakközépiskola), amelyet ne szólított volna meg a Belügyminisztérium, és ahonnan ne lenne lehetőség a rendőrség, a katasztrófavédelem vagy a büntetés-végrehajtás felé továbbtanulni. A tanácskozás résztvevői megismerték a négy magyarországi rendészeti szakgimnázium tiszthelyettes-képzését és betekintést kaptak a szlovén és a horvát rendőrképzés rendszerébe is. A képzésben részt vevők pedig megoszthatták egymással tapasztalataikat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában