Hóemberkészítés?

2017.11.28. 19:39

Rábasömjénbe már ellátogatott a Mikulás

Hó ugyan még nem esett november utolsó szombatján Sárvár rábasömjéni városrészén, de ez nem zavarta a gyerekeket a hóemberkészítésben a művelődési ház Mikulásváró rendezvényén.

Pajor András

Fotós: df

Fotós: df

A megyében évek óta Sárvárra vezet a Mikulás első útja – a fogadására ismét bensőséges ünnepséget szerveztek.

A városrész képviselőjének, Varga Károlynak is jutott a gyerekek által készített hóemberekből. Fotó: Pajor András

A legifjabbak kézműves-foglalkozáson készítettek hóembereket, mindenféle erre alkalmas anyagot felhasználva. Majd közösen népi játékokat játszottak, verseket és dalokat tanultak a Mikulás érkezéséig. A krampuszok mellett a Mikulás ajándékosztását a város alpolgármestere, Máhr Tivadar is segítette, megtoldva déligyümölccsel a csomagokat.

- Egyre közelebb kerül Rábasömjén a városhoz, amit a helyi járatos busz kialakítása is segített. Ugyanakkor sok fiatal költözik oda a csendes, nyugodt környezet miatt. A mostani Mikulás-várón is egyre több kisgyerek és a szüleik vettek részt – mondta Varga Károly, a városrész önkormányzati képviselője.

- Idén még lesz karácsonyváró rendezvényünk, betlehemet állítunk, és bemutatjuk az egykori falu újrahímzett zászlaját. Ezek a találkozások az ünnepi készülődés mellett arra is jók, hogy megvitassuk a jelenlévők által felvetett ügyeket, ötleteket. A településrész is ajándékot kapott: megvan a pályázaton elnyert összeg, amelyet a régóta várt, városközpontig tartó kerék-párútra költenek – tette hozzá Varga Károly.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában