Verselő

2017.11.14. 19:37

Több százan szavaltak

Ismét megtartották a Nagy Versmondást – a Nádasdy-vár parkjának fái adtak keretet a sárvári és rábapatyi iskolások közös szavalatához, Arany János A tölgyek alatt című verséhez.

Pajor András

Az Arany János tiszteletére meghirdetett bicentenáriumi év jelentős sárvári eseménye volt a versünnep, amely a diákoknak és a pedagógusoknak is nagy élmény volt, sokat jelentett – erről számolt be Lakat Attila, a versmondást szervező Nádasdy Tamás Általános Iskola igazgatója.

Korábban, Arany János születése kétszázadik évfordulójának tiszteletére az intézmény tanulói, tanárai és a szülők közösen szavalták el a Családi kör című verset az iskola udvarán. Ez adta az ötletet, hogy folytassák a versmondást, most már a város összes iskoláját bevonva – mintegy 600 általános és középiskolás diák részvételével – és meghívva a költő nevét viselő rábapatyi Arany János Általános Iskola diákjait is.

A Nádasdy-vár nyugati oldalához tervezett versakciót augusztus óta szervezték, egy-egy iskola egy versszakot szavalt pénteken kora délután Arany János A tölgyek alatt című költeményéből. Az utolsó napokban csak az időjárás okozott izgalmat a szervezőknek (bár terveztek esőnapot), de november 9-én mindenki örömére kisütött a nap. A Nagy Versmondásban részt vevő, (lélekben is) ünneplőbe öltözött iskolások egy-egy könyvjelző-emlékjegyet kaptak ajándékba.

A kiemelt kép csak illusztráció. Forrás: VN-archívum

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában