GYŐRVÁR

2017.11.26. 10:21

Újrajátszották a győrvári csatát

Ropogtak a fegyverek szombaton délután a helyi futballpályán. Hagyományőrző csoportok és általános iskolások elevenítették fel a 311 évvel ezelőtti csatát.

Tersztyánszky Krisztina

 

 

Győrváron talán még a csecsemők is pontosan ismerik az 1706 novemberében lezajlott kuruc-labanc összecsapás eseményeit. Egyszer, a háromszázadik évfordulón már életre keltették a dicsőséges győzelemhez vezető hadműveleteket. Mára a kuruc örökség hivatalosan is a falu értéktárának elsőrangú eleme lett, sőt bekerült a megyei értékek közé is. Most a helyi önkormányzat a Hungarikum-pályázaton nyert másfél millió forintot megtoldva és sok önkéntes munkával, újra életre hívta az egykori eseménysort. A több történelmi kort átfogó hagyományőrző napot ezentúl minden év novemberében meg szeretnék rendezni.

A rendezvényhelyszínné alakított régi futballpálya gyepén már szombaton reggel megkezdődött a lázas készülődés. Szekértábor épült, lovasok gyakoroltak, íjászok tartottak bemutatót. Délelőtt a csoportok elvonultak a Kuruc Parkba, ahol Kaczor Zsolt polgármester és Paál István, a Rákóczi Szövetség Zala megyei Szervezetének elnöke idézte a a kuruc kor történelmét.

A kondérban főtt finom ebéd után a miskolci Ómagyar Hagyományőrzők jurtát építettek, lovas kaszkadőr bemutató, harcművészeti attrakciók csigázták a kedélyeket.

– Igyekeztünk több történelmi kort felidézni a meghívott csoportok segítségével – mondta a falu első embere, hozzátéve, hogy természetesen az események középpontjában a gondosan megkoreografált csatajelenet áll, a Klapka György Lovas Polgárőr és Hagyományőrző Egyesület és a Fekete Sereg Hagyományőrző csapat „előadásában”.

Háromkor kürtszó jelezte a kétnapos csata kezdetét. A falu felégetését nagy lánggal égő szalmakazal jelképezte. Majd kuruc gyalogosnak öltözött kisiskolások settenkedtek elő a fák közül. Dobpergések, eredménytelen tárgyalások, tűzpárbajok, ágyúdörej és elsöprő lovas rohamok vezettek a végső győzelemig, amikor a labancok visszaszorultak szekértáborukba, illetve sokuk a mocsárba veszett. Nagy taps köszöntötte mindkét csapat megjelenítőit.

– Lehet, hogy a 48-as huszárviselet nem igazán korhű a kuruc kor megjelenítéséhez, ám a lényeg számunkra a győztes magyar csata felidézése, a nemzeti önbecsülés erősítése volt – mondta a rendezvény kapcsán a klapkás lovasság kapitánya, Sátory Károly.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában