Anya nélkül

2017.12.20. 11:30

Hiányzik az anya, gyászra nincs idő, annyi a feladat

Megrendítő a hajdúszoboszlói tragédia: hármas ikreket szült, és meghalt az anya. A gyerekeivel egyedül maradt apának vannak sorstársai.

Merklin Tímea

A „vége a világnak” sokkot élték át azok a férfiak is, akik nem közvetlenül szülés után vesztették el a párjukat. Meglepően sok édesapa neveli egyedül a gyermeke(i)t. A statisztikák szerint Magyarországon a több százezer egyszülős családból több mint 70 ezerben az apuka tölti be az anyaszerepet is, akár kicsi, akár nagyobb (25 év alatti) gyermek mellett. Kevésbé a házastárs halála miatt alakul ki az egyedülálló helyzet, inkább a válások magas száma hozza, hogy az egyszülős család világjelenség lett. Ahol sérült gyermek születik, még nagyobb az esélye annak, hogy a pár szétmegy. Az esetek többségében az anyuka küzd tovább egyedül a gyermek(ek)kel, de vannak példák arra is, hogy az apuka birkózik a feladatokkal. A fogyatékossággal élő gyermek mellett nehezebb a munkavállalás, a napi problémáinak megoldása, magasabb az elszegényedési kockázat.

A szombathelyi Novák Tamás (45) tavaly veszítette el a párját, ő egy súlyosan sérült gyermekkel maradt egyedül. A Micimackó óvodába hordja a most hatéves Donátot. Esténként gondol arra, hogy mi lesz később: a fia egyre nehezebb lesz, ő egyre gyengébb. Fotó: Nagy Jácint

A szombathelyi Novák Tamás nem elvált, hanem autóbalesetben vesztette el tavaly a párját. Sérülten született kisfia, Donát is az autóban ült, amikor az édesanyja karambolozott, de a gyermeknek a szerencsétlenségben nem esett baja.

Egyszerre minden az apára szakadt

Neki kellett átvennie a kisfiú gondozását. A Vas Népe is gyűjtött a megsegítésükre. Megkérdeztük az apát, hogyan állt talpra, miként tudta rendezni az életüket az elmúlt egy évben. Hogyan dolgozta fel a párja elvesztését?

- Sehogy. Nem dolgoztam fel, mert nem volt, nincs rá idő. Egyfolytában feladat van, a súlyosan sérült kisfiút el kell látni mindennap, emellett a rehabilitációs, a legjobb fejlesztési lehetőségeket keresem.

Most voltunk két hétig a Pető Intézetben, ahol találkoztam egy sorstárssal. A felesége Németországba ment dolgozni azért, hogy a családnak jobb életkörülményeket tudjon teremteni. Aztán egy idő után úgy gondolta, hogy kint marad. Itthon hagyta az apukát a beteg gyerekkel és 15 millió forintos jelzálogkölcsönnel... Szerencséje a szerencsétlenségben, hogy nem lesz ideje gyászolni. De ez visszaüt. Ahogy nálam is. Nemrég elmentem szakemberrel beszélgetni. A párom hiánya igazán egy év után tört rám, akkor, amikor közelgett a halála évfordulója. Addig nem. Egy sérült gyermek mellett nincs idő sopánkodni, hogy jaj, micsoda tragédia történt velem. Donát a fontos. Súlyos agyvérzéssel született, 24 órás szolgálatot igényel. Felépítettem köré egy működő rendszert, próbáltam átvenni dolgokat a párom, Bea módszereiből. Most látom csak, hogy milyen jól kitalálta a részleteket. Az édesanyám segít amellett, hogy ápolja a beteg apámat, és a párom édesapja, de ő is 70 fölött van…

Novák Tamás keresi a kisfia fejlesztési lehetőségeit. Donát a Micimackó óvodába jár. Fotó: Nagy Jácint

Tamás azt mondja, két véglet van, ahogy az emberek viszonyulnak hozzá: vagy sajnálkoznak rajta, amit gyűlöl, vagy csodálják, hogyan tudja ezt csinálni. Amikor meg olyan gyereket lát, aki Donátnál rosszabb állapotban van, ő érzi azt, hogy vajon hogy lehet azt bírni.

- Néha esténként gondolok arra, hogy telik az idő, most voltam 45, Donát 6 éves és 20 kilogramm. Egyre nagyobb lesz, egyre nehezebb, én meg egyre öregebb és gyengébb, nem lesz könnyű ellátnom. Mindent megteszek, hogy minél ügyesebb legyen, de a teljes önellátásra nem nagyon van remény. Csak bízhatok az orvostudományban, hogy feltalálják azt az idegsebészeti beavatkozást, amely után a fiam azt mondhatja nekem: „Szia, bocs, hogy eddig nem tudtunk beszélni.” Nem tudom, mi lesz. Csak az a fontos, hogy a jelen pillanatban a lehető legjobb legyen.

A terhesség mindig kockázatvállalást jelent

Az anyák halálozásának aránya alacsony Magyarországon, évente négy-öt kismamát veszítünk el. Az évi 100 ezer szülés az utóbbi húsz évben 90 ezerre csökkent, ennek fél ezreléke a halálozás.

A hármas ikreket szült hajdúszoboszlói kismama tragédiája a veszélyeztetett terhességre és a köztudatban nem élő HELLP-szindrómára is felhívja a figyelmet. Erről kérdeztük dr. Koppány Csabát, a Markusovszky kórház szülészetének osztályvezető főorvosát.

- Ha nincs panasz, a kismama állapotát havonta kell ellenőrizni, az utolsó harmadban kéthetente, az utolsó hónapban hetente. A terhesség kockázatos vállalkozás. Már az elején kockázatfelmérést kell végezni, ki kell szűrni azokat, akik veszélyeztetettségi körbe sorolhatók. A terhesség folyamán is átcsúszhat bárki ebbe a kategóriába. A veszélyeztetett terhes egészséges kismama is lehet, akinél a körülmények vagy az előzmények jelenthetnek kockázatot, de előjöhet betegség a várandósság idején is. Beosztjuk alacsony, közepes vagy magas rizikójú csoportba a veszélyeztetett terhességeket. Utóbbihoz tartozik, ha túl fiatal vagy túl idős az anyuka, ha későn jelentkezik a gondozáson, ha már túl van a 4. szülésen. Kockázatot jelent az alkohol- és a drogfogyasztás, a dohányzás, a vírusos fertőzések, a krónikus, a pszichiátriai, a hematológiai, a genetikai vagy a daganatos betegségek, de az is, ha a kismama túl kövér vagy túl sovány. A veszélyeztetett kategóriába tartoznak az ikerterhességek is. Figyelni kell az előző terhesség(ek) alatt előjött betegségekre, méhen végzett műtétekre.

Dr. Koppány Csaba a terhespatológián vizsgál. Jelenleg 15 veszélyeztetett kismama van a szombathelyi kórházban. Fotó: Nagy Jácint

Ha az anya bajban van, a magzat is bajban van

Dr. Koppány Csaba elmagyarázza: a HELLP-szindróma a terhességi mérgezés legsúlyosabb formája, a magas vérnyomás és vesezavar mellett a máj működése és a vérképzés is zavart szenved, véralvadási problémák is előjönnek. Amikor a fő szervek kezdik felmondani a szolgálatot, és társul hozzájuk a véralvadási zavar, az a HELLP-szindróma. Nagyon ritka. A terhességi mérgezéseknek vannak más esetei is. Sokszor azért kell megszakítani a terhességet, mert a betegség nem uralható. Ez művi koraszülést jelent, nehéz eldönteni, mikor elég érett a magzat ahhoz, hogy megszülessen, és a kismama ne jusson visszafordíthatatlanul rosszabb állapotba. Ha az anya bajban van, a magzat is bajban van. Nagy türelem, tapasztalat kell a döntéshez, megfelelő vizsgálatok, megfigyelés.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában