Civil

2017.12.19. 21:02

Kéznyomok az utókornak

Az idén tavasszal alakult meg a baba-mama klub Kemestaródfán, azóta két előadást és két ringatófoglalkozást tartottak. Most pedig egy kis előkarácsonyi bulit szerveztek a gyerkőcöknek.

Civil Tudósítónktól

A gyerekek molinón megörökített kézlenyomatai a közösségi ház falát díszítik majd. Fotó: Szakonyi Eszter

Már kora délután megkezdődtek az előkészületek. Az önkormányzat által vásárolt játszószőnyegre megszámlálhatatlan mennyiségű plüssfigura került, a gyerekek tudtak válogatni kedvükre. A felnőttek felállították a fenyőfát, amelynek feldíszítése már a gyerekekre várt. Az anyukák a teafőzés tudományában is jeleskedtek, miközben a kézlenyomatos molinót előkészítették.

A gyerekek molinón megörökített kézlenyomatai a közösségi ház falát díszítik majd. Fotó: Szakonyi Eszter

Délután háromra megérkeztek a főszereplők, a gyerekek, rögtön birtokukba vették a szőnyeget és a játékokat. Kis idő múlva előkerültek a karácsonyi díszek, a gyerekek lelkesen díszítették a fenyőfát, miközben halk karácsonyi zene szólt.

A fadíszítés után látványos, jó kis móka következett. A gyerekek kézlenyomatos molinót készítettek. A csöppségek boldogan maszatolták össze a kezüket: szép lenyomatok készültek az utókornak. A tarka molinó a közösségi ház falát fogja díszíteni. A közös alkotómunka után a baba-mama klub szervezők feltálalták a házi süteményeket és a forró teát. Ettek, ittak és játszottak a babák és mamák, egészen kora estig. Jótékonysági célja is volt a foglalkozásnak. A szervezők felhívására a már megunt játékokat, kinőtt baba- és felnőttruhákat elhozták az anyukák a foglalkozásra, hogy aztán jótékony célra ajánlhassák fel. Másnap a szentmise előtt adták át az összegyűlt holmikat Orsos Zoltán plébános atyának, aki továbbította az adományt a karitásznak.

Miród Gábor

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában