Szaloncukormustra

2017.12.04. 17:30

Kiderítettük, melyik a legfinomabb szaloncukor

Szerkesztőségünk tagjaival annak jártunk utána, hogy milyen szaloncukrokat vásárolhatunk.

Pungor Csaba

Fotó: Nagy Jácint

Tesztünkből az is kiderül, hogy az új ízek bizony felveszik a versenyt a régi konzum vagy épp zselés ízesítésű édességgel.

Az ünnep közeledtével mi mást is kóstolhattunk volna szerkesztőségünk tagjaival, mint a karácsony egyik kihagyhatatlan kellékét: a szaloncukrot. Az igazi magyar különlegességnek számító édesség az utóbbi években számtalan változáson ment át. Elég csak a dizájnos csomagolásra, a változó ízvilágra gondolni, és pontosan tudjuk, hogy azok már köszönőviszonyban sincsenek a gyermekkorunkban kóstolt, sztaniolpapírba csomagolt apró csokoládékkal.

Fotós: Nagy Jácint

A kínálat szinte zavarba ejtő, hiszen a kereskedők igyekeznek minden igényt kielégíteni, így a csokibevonóra érzékenyeknek gumicukros édességet kínálnak, míg az idősebbeket már barack-, körte- és almapálinkás töltelékű szaloncukorral próbálják lekenyerezni. Tavaly a hagyományos, zselés valamint a konyakos meggy ízesítésű szaloncukrokat vásárolták a legtöbben. Idén viszont a kézműves csokikra mutatkozik óriási igény.

Sokan legyintenek, ha a szaloncukorról van szó, mert ahogy a szokások, úgy az ízek is változnak. Ennek ellenére hiba lenne lebecsülni a habkarikák mellett a karácsonyfára felakasztott édességet, amelyek közül hatot kóstoltunk meg, és az értékelésnél nemcsak az ízre, hanem a csomagolásra, valamint az állagára is odafigyeltünk.

Fotós: Nagy Jácint

Az már kapásból feltűnt a tesztben részt vevő kollégáknak, hogy idén is nagy hangsúlyt kapott a megjelenés. A zselés, a gesztenyés, a kókuszos, a tejkaramellás, az erdei gyümölcsös és a mentakrémmel töltött szaloncukrok színes, rikító csomagolásban pompáztak. Arra a gyártók gondosan ügyeltek, hogy jól elkülöníthetők legyenek a desszertek. A sötétkék papírban a kókusz ízesítésűt mindenki egyből felismerte. A csomagolásból kivéve aztán jöhetett a mustra: a megjelenés a hölgyeket már a kóstolásban is befolyásolta.

A szaloncukrok közül szemmel láthatóan kakukktojásként lógott ki a sorból a tejkaramella. Csokibevonó nélkül és a jellegzetes világosbarna színét vesztve, félve kóstolta a tesztre vállalkozók csapata. A végeredmény nem is lehetett más, csak egy közepes: túl kemény, íztelen, és az illatával sem voltak kibékülve a zsűri tagjai.

Fotó: Nagy Jácint

A zselés és a kókuszos szaloncukroknál már akadt pozitívum is, amit kiemelhetünk: pontosan azt a színvonalat és élményt nyújtották, amelyet megszoktunk és vártunk tőlük, se többet, se kevesebbet. A kókuszosban azonban mellékízt éreztek, a zselésnek pedig az íztelenség volt a legnagyobb hibája, emiatt hamar túl is léptek rajta. Ünnepi alkalmakkor azért nem árt, ha van mire – és főként a jóra – emlékezni.

A gesztenyés ízesítésű szaloncukor több elismerést is bezsebelhetett kollégáinktól. Szinte olvadt az ember szájában, és harmóniában állt a töltelék a bevonóval. Figyelemre méltó volt az is, hogy ebből a szaloncukorból repetázott a zsűri. Ennél nagyobb elismerés talán nem is kell.

Fotó: Nagy Jácint

Az ember azt gondolná, hogy a kézműves csokoládéknál nem lehet nagy bakot lőni. Ezt azonnal megcáfoltuk, amikor a mentakrémes szaloncukrot megkóstoltuk. A zsűri szerint minden tekintetben csalódást okozott. Csak a csomagolás dicsérhető, és egy édességnél ez aligha jelent jót. Leginkább a töltelék ízével, állagával nem voltunk kibékülve, elvégre minőségi szaloncukorról van szó.

Ellenben az erdei gyümölcskrémes szaloncukorral – amelyet szintén többször „kellett” megkóstolnunk, annyira finom volt – nagyon meg voltunk elégedve. Nem túl tömény, szinte olvadt az ember szájában, és a csokoládé bevonójára is nagyon odafigyeltek.Az értékelésnél az ízvilágot, a csomagolást és az állagot is figyelembe vettük.

 

Az alábbiak szerint alakult a végeredmény:

1. Erdei gyümölcskrémes

2. Gesztenyés

3. Kókuszos

4. Zselés

5. Tejkaramellás

6. Mentakrémes

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában