Bölcsi

2017.12.17. 19:32

Új bölcsőde várja a gyerekeket Lukácsházán

LUKÁCSHÁZA 50 millió forintos nyertes pályázatból épülhetett új bölcsőde Lukácsházán, amelyet már birtokba is vettek a gyerekek.

Cseszkó Tamás

Máté Mihályné bölcsődevezető, Szárnyas János kivitelező, dr. Kondora Bálint megyei alelnök, dr. Vágó Attila képviselő, Virág János polgármester és Ágh Péter országgyűlési képviselő Fotó: Ohr Tibor

Régi álmuk teljesült a lukácsháziaknak: a Területi Operatív Program (TOP) pályázatának köszönhetően 50 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesültek, amelynek köszönhetően megépülhetett az új bölcsőde.

Az intézmény alapkövét még júniusban tették le, a beruházás elkészült, így advent harmadik szombatján ünnepi műsorral egybekötött átadón örülhettek a helyiek a közös sikernek.

A rendezvényen részt vett Ágh Péter, Lukácsháza országgyűlési képviselője, dr. Kondora Bálint, a Vas Megyei Közgyűlés alelnöke, Virág János, a falu polgármestere, a helyi képviselő-testület tagjai, valamint a falu lakói is szép számmal képviseltették magukat.

A helyi gyerekek műsorát követően dr. Kondora Bálint mondott köszöntőt. Mint mondta, a TOP pályázatainak köszönhetően számos Vas megyei település léphet előre, számos intézmény, orvosi rendelő újulhat meg. – Örülök, hogy itt Lukácsházán is több sikeres pályázattal büszkélkedhetnek a helyiek – mondta az alelnök.

Máté Mihályné bölcsődevezető, Szárnyas János kivitelező, dr. Kondora Bálint megyei alelnök, dr. Vágó Attila képviselő, Virág János polgármester és Ágh Péter országgyűlési képviselő Fotó: Ohr Tibor

Virág János, a falu polgármestere beszédében köszönetet mondott Ágh Péternek, a település országgyűlési képviselőjének, amiért a szívén viseli Lukácsháza fejlődésének sorsát. A település első embere emlékeztetett: az elmúlt évben is számos fejlesztés valósulhatott meg a faluban.

– Észak-Vas megye fejlődéséért dolgozunk, ennek a része volt a lukácsházi bölcsőde építése is, amely számos településen élő gyermek gondozásához járul hozzá – fogalmazott Ágh Péter.

A beszédeket követően a kivitelező átadta az intézmény vezetőjének az épület kulcsát, majd ünnepélyesen átvágták a nemzeti színű szalagot.

A beruházásnak köszönhetően modern, a 21. század követelményeinek megfelelő bölcsőde épült Lukácsházán, színes csoportszobákkal, korszerű mosdókkal, vizesblokkokkal és melegítőkonyhával. A tervezők vidám színekkel tették még otthonosabbá az intézményt.

A beruházás költségeihez az önkormányzat is hozzájárult, a fejlesztés összköltségvetése 107 millió forint volt.

Az óvoda épülete egyébként három éve újult meg, eddig a bölcsődések is ode jártak, ám mivel egyre fogytak a férőhelyek, szükségessé vált az önálló bölcsőde építése.

A mostani fejlesztésnek köszönhetően nemcsak a lukácsházi, de a környékbeli bölcsődéseket is várják a gyermekgondozók.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában