Nehéz évet zártak a tűzoltók

2018.01.15. 17:53

Az állandó készenlét mellett sok tennivalója lesz idén a vasvári tűzoltóknak

Extrém nehéz évet tudhatnak maguk mögött a város tűzoltói. 135 eseményt regisztráltak. Az elmúlt tíz esztendőben ez a szám eddig csak egy alkalommal érte el a százat.

Pogács Mónika

Bozzai Lajos, a Vasvári Önkéntes Tűzoltó és Polgárőr Egyesület elnöke elmondta, sokan segítik munkájukat Fotó: Vincze Kornél

- Volt nap, mikor huszonegyszer kellett vonulnunk. Ez utóbbi a tavaly augusztusi viharos napnak volt köszönhető. A riasztások, események egyharmada tűzeset, a többi műszaki mentés, viharkár felszámolása volt. Sajnos halálos kimenetelű és súlyos sérülésekkel járó balesetekhez és tűzesetekhez is kellett vonulnunk több esetben – foglalta össze a 2017-es esztendőt dióhéjban Bozzai Lajos, a Vasvári Önkéntes Tűzoltó és Polgárőr Egyesület elnöke, a Vasvári Tűzoltóság Rajparancsnoka. Az egyesület, a tűzoltósági köztestülettel, azaz az önkormányzati tűzoltósággal közösen működik.

Bozzai Lajos, a Vasvári Önkéntes Tűzoltó és Polgárőr Egyesület elnöke elmondta, sokan segítik munkájukat Fotó: Vincze Kornél

- A legtöbb, százharminc riasztásra beérkező bajtársunk Jesztl Szabolcs volt. Egy másik önkéntes, Németh Imre száztízszer jött be a bázisra SMS riasztás után – emelte ki a legaktívabb önkéntes tagokat Bozzai Lajos.

Az elnök elmondta: a csaknem százfős civil szervezetükből több olyan önkéntes van, akik elvégezték a negyvenórás tűzoltó alaptanfolyamot. Közülük az orvosi alkalmasság birtokában huszonnyolcan vonulhatnak a vasvári önkéntes tűzoltóság köztestületi állományának nyolc főállású tűzoltójával. A szakmai elvárások azonosak a hivatásosokéval.

Az önkéntes tűzoltók sorába továbbra is várják az új tagokat.

- Országos szakmai szervezeteinknek javaslatot tettünk arra, hogy online is el lehessen végezni a kurzust. Ennek helyi megszervezése sokszor jelent gondot. Az online anyagot most tesztelik, lehet, hogy a jövőben ez így működhet majd – tette hozzá Bozzai Lajos.

Vizsgázni az anyagból természetesen az elmélet mellett gyakorlatban is kell. Aggregátorok, motoros fűrész, feszítővágó, roncsvágó, emelőpárna, a szivattyú működtetésének ismeretéről kell tanúbizonyságot tenniük a leendő önkéntes vonulóknak.

A tűzoltóságnak jelenleg két fecskendője van. Egyik gépkocsit két éve cserélték újabbra. Idén a remények szerint a harmincéves IFA helyett tavasztól fiatalabb járművel vonulnak már a tűzoltók. Ausztriában találták a csupán nyolcezer kilométert futott gépkocsit. A régi fecskendő azért volt kedvező a vasvári tűzoltóknak, mert a Hegyhát nehezített terepviszonyain biztonsággal közlekedtek, bárhova odaértek vele.

- Terepen tényleg verhetetlen volt, de a sebességgel baj volt. Télen, hideg motorral, akár öt kilométeren át is dombon felfelé haladva lassúnak bizonyult, pedig egy tűznél, balesetnél minden perc számít. Ezért döntöttünk úgy, hogy egy gyorsabb járműre cseréljük – hangsúlyozta a rajparancsnok.

A remények szerint tavasszal létrejöhet az adás-vétel. A tűzoltó egyesület június 16-án ünnepli alapításának 135. évfordulóját. Ezen szeretnék hivatalosan is bemutatni a gyorsabb vonulásokat biztosító gépkocsit.

Addig azonban az állandó készenlét mellett sok tennivalója lesz az egyesületnek még. Például bált szerveznek február elején, ahol a tombola bevételéből és adományokból a kocsi vételárához gyűjthetnek pénzt.

- Vállalkozók és az önkormányzat is támogat bennünket, az adó egy százalékából csaknem 300 ezer forint bevételünk lett és a pályázati aktivitásunk is intenzív – vázolta helyzetüket Bozzai Lajos.

A felszereltségről kérdezve a civil szervezet vezetőjét, azt mondta: minden előírt öltözetük, műszaki felszerelésük megvan. A kötelezőkön túl rendelkeznek szellőztető ventilátorral és egy nagy teljesítményű elektromos szivattyúval, hőkamerával is. De mindig van, amelyek cserére szorulnak, vagy a mentések során elhasználódnak.

- Most például a nehéz acél légző palackoknál komfortosabb kompozit palackokat kellene cserélni, mert lejárt a kihordási idejük. A négy cseréje akár 700 ezer forintba is lehet. Feszítő vágónk ugyan van, de egy korszerűbb, gyorsabb eszköz öt millió forintba kerül – sorolt néhányat a cserére váró felszerelések közül Bozzai Lajos, majd hozzátette: a támogatások mellett pályázati sikerekben bíznak. Ezek tehetik lehetővé eszközparkjuk folyamatos megújítását.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában