Ki lesz Vas megye böllére?

2018.01.31. 11:00

Az idén már mangalicát is kóstolhatunk a szarvaskendi fesztiválon

Február 10-én, szombaton immár ötödik alkalommal rendezik meg a megye legnagyobb gasztronómiai fesztiválját a Szabó Tanyán.

Tersztyánszky Krisztina

Pillanatkép a tavalyi fesztiválról. A sertést kapják a csapatok, az ügyességet, a szorgalmat és a jókedvet hozni kell. Fotó: Szendi Péter

A szervezők és a résztvevők egyaránt mínusz egy-két fokos, száraz hidegnek örülnének legjobban a nagy napon, amikor huszonegy csapat méri össze böllértudományát. A csapatok már pénteken elkezdik sátraik díszítését, hiszen a zsűri ezt is figyelni fogja. A nagy megmérettetés szombat reggel hat órakor csapatébresztővel és disznóbúcsúztatóval kezdődik. A nap folyamán minden csapatnak egy teljes disznó feldolgozásával kell megküzdenie.

Pillanatkép a tavalyi fesztiválról. A sertést kapják a csapatok, az ügyességet, a szorgalmat és a jókedvet hozni kell. Fotó: Szendi Péter

A versenyzők között köszönthetjük a Muravidék, a Felvidék, Óbecse, Hódmezővásárhely és Vajdahunyad delegációit, és a grúz Imereti testvérrégió is elkészíti az ott szokásos disznós finomságokat. Szentgotthárd új erdélyi testvérvárosa, Szépvíz a vasi várossal közös csapatban méretteti meg magát. Az idei fesztivál újdonsága, hogy a látogatóknak nem kell késő délutánig várniuk, hogy friss malacságokat kóstolhassanak. Mindez a Győrvári Léhűtők csapatának köszönhető, akik az idén bevállalták, hogy már napokkal a verseny előtt levágnak és feldolgoznak négy mangalica sertést. Az őshonos magyar fajta megjelenésével új színnel is gazdagodik a fesztivál kínálata. A mintegy negyvenfős, gasztronómiai rendezvényeken edzett csapat így már szombat reggel hurkával, kolbásszal, tepertővel, disznósajttal, mangalicazsírrel felfegyverkezve várja a látogatók rohamát. Persze frissen sültek is szerepelnek majd a menüjükön, hagyományos módon és győrvári leleménnyel elkészítve egyaránt.

A rendezvény szervezője a Millennium Polgári Egyesület a Vas Megyei Önkormányzat közreműködésével, a Földművelésügyi Minisztérium támogatásával. A hivatalos megnyitó délben lesz: ekkor mond köszöntőt a vendéglátó település polgármestere, dr. Major Katalin, Majthényi László megyei közgyűlési elnök és V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár, a rendezvény fővédnöke. Ezzel útjára indul a délutáni mulatságok sora is: fellép a Kemenesmagasi Citerazenekar és Népdalkör, valamint a Béri Balogh Ádám Táncegyüttes. Fél háromkor indul a falu főteréről a rönkhúzási menet, hogy aztán fergeteges bolondesküvőbe torkolljon. A zsűri 16 órakor hirdeti ki a végeredményt: gazdára talál a legjobb csapat és a Vas megye böllére cím is. Ez után már csak az eszem-iszomé, a bolondozásé, a mulatásé lesz a főszerep.

Itt lesz jó néhány település, amely most először méretteti meg magát. Így a Pecöli Malackodók is, akiknek vezetője elmondta: tavaly indultak a szajki főzőversenyen, és ott is szép eredményt értek el. Most itt is megmutatják, mit tudnak. A képviselők és párjaik már felosztották maguk között a feladatokat, a menüről pedig csak annyit árultak el: a régi pecöli hagyományokhoz fognak visszanyúlni, és bíznak a közösségi összefogás sikerében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában