prof. dr. Toldi József

2018.01.19. 19:58

A magyar tudománynak akarják megnyerni a középiskolásokat

A jövő orvosai és gyógyszerészei hallgatták meg prof. dr. Toldi József, a biológia tudományok doktora pénteki előadását a Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumban.

Merklin Tímea

prof. dr. Toldi József

 

A Bolyai iskola a Szegedi Tudós Akadémia bázisiskolája, az egész régióból hívtak ide diákokat és tanárokat az akadémia képviseletében érkező professzor előadására. Ahogy Papp Tibor igazgatótól megtudtuk, a Szegedi Tudományegyetem, a tudós akadémia és a Bolyai iskola közös célja az, hogy megnyerjék a diákokat a tudománynak, ezen belül a magyar tudománynak: a gyerekek maradjanak, tanuljanak és dolgozzanak Magyarországon, vagy ha el is mennek néhány évre külföldre ösztöndíjjal, hozzák haza a tudást. A tudósokkal rendszeresen szervezett találkozások emberközeli élményként vezetnek be a tudományos életbe, megmutatják, hogy itthon is vannak sikeresen járható utak, nemzetközi szinten is jelentős kutatások. Megtelt a Bolyai díszterme prof. dr. Toldi József nevére, és témájára: a neurodegenerációról és a neuroprotekcióról, vagyis a sérülés miatt bekövetkező idegrendszeri pusztulásról és védelemről beszélt a középiskolások nyelvén, és arról, mit lehet tenni. A diákok és tanáraik Veszprémből, Pápáról, Székesfehérvárról, Zalaegerszegről és Vas megye gimnáziumaiból (Szentgotthárdról, Körmendről, Kőszegről, Szombathelyről) érkeztek.

Baranyai József biológiatanár, Papp Tibor, a Bolyai igazgatója és dr. Toldi József biológus-professzor Fotó: Unger Tamás

Baranyai József, a Bolyai biológiatanára elmondta, hogy a gyerekeknek az előadás alatt végig jegyzetelni kell, mert utána lesz egy teszt, amit ha sikeresen kitöltenek, szép jutalmakat kaphatnak, a legjobbakat pedig díszoklevéllel is elismerik. Baranyai József a Szegedi Tudományegyetemen végzett, tanára volt a professzor, ősszel találkoztak, akkor hívta meg Szombathelyre előadást tartani.

A rendezvényen kiderült: a Szegedi Tudós Akadémiával közös program segítője volt Szabó Bence Farkas biológiatanár is, aki bolyais diákként érettségizett, Pécsen szerzett diplomát, tavaly visszatért egykori iskolájába tanítani. Ő egy Országos Tudományos Diákköri szereplése során ismerte meg Toldi József professzort, aki a zsűrielnök volt a bizottságban, amely előtt bemutatta a munkáját.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában