magyar kultúra napja

2018.01.23. 07:00

Megyeszerte díjazták a művelődésben dolgozókat, színes programokkal készültek

Vas Népe

A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc január 22-én fejezte be a Himnusz kéziratát. Megyeszerte kulturális programokat szerveztek.

Celldömölk

A KMKK Kresznerics Ferenc Könyvtárában rendezték meg hétfőn este a magyar kultúra napja előtt tisztelgő ünnepséget. Köszöntőt mondott Fehér László polgármester, a hagyományokhoz híven átadták a város Kresznerics-díját, valamint kihirdették a szintén Kresznericsről elnevezett tehetségtámogató alap első pályázati eredményét. Thuróczy Gergely irodalomtörténész, a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársa a 75 éve elhunyt Rejtő Jenőről tartott előadást. A Kresznerics-díjat az idén Molnár Gábor kapta.

Nagy Gábor, a Soltis Lajos Színház igazgatója a celldömölki kultúra napi rendezvényen. Fotó: Szendi Péter

Jánosháza

A Gombolyag zenekar gondoskodott a zenéről a jánosházi kultúra napi ünnepségen hétfőn, a művelődési otthonban. Köszöntőjében Balhási Imréné, az önkormányzat kulturális bizottságának elnöke elmondta: mint minden nemzet maga alkotja saját kultúráját, úgy minden közösség is. – Kis városunknak olyan közössége van, amely ápolja a kultúra hagyományait, de ugyanakkor hagyományt teremt – fogalmazott.

Körmend

A Kölcsey Ferenc Gimnáziumban műveltségi vetélkedők sorát indították el tegnap. Nevezni lehetett irodalmi-nyelvi, illetve képzőművészeti pályázatokra, de volt szavalóverseny és műveltségi vetélkedő is. Majd a Batthyány Örökségközpont színháztermében emlékeztek meg arról, hogy az iskola névadója e napon fejezte be a Himnuszt. A rendezvényen a megjelenteket Laczó Tamás, a gimnázium igazgatója, valamint Bebes István polgármester köszöntötte. Utóbbi az évezredes hagyományaink, a gyökereink és a nemzeti öntudatunk erősítésére hívta fel a figyelmet. Kitért arra is, hogy Körmend szerencsére jól áll az erős közösségek terén, hiszen rengeteg civil szervezet van, akik a városban és a városért tevékenykednek. Az ünnepségsorozat zárásaként a gimnázium udvarán megkoszorúzták a költő szobrát, majd az iskola galériáján Albert Attila fazekas, népi iparművész alkotásaiból nyílt kiállítás.

Fülöp János, Tornyos Ádám és Szájer Dominik: a körmendi vetélkedő nyertes csapata. Fotó: Jámbor Tamás

Kőszeg

Kőszegen a Jurisics-vár lovagtermében rendezték a kultúra napi ünnepséget. Az estét Varga Albin, a gencsapáti művelődési ház vezetője nyitotta meg. Elmondta: fontos ez az ünnep, mivel arról a közös kincsünkről emlékezünk meg, amely jelzőjét és minősítését adja létünknek. Szerinte a kultúra napja akkor válik igazi értékké, ha számvetést készítünk, hogy bánunk örökségünkkel.

Varga Albin Kőszegen köszöntötte a jelenlévőket. Fotó: Unger Tamás

Szentgotthárd

A városi Közművelődésért Díjat Huszár Gábor polgármester adta át a Refektóriumban rendezett magyar kultúra napi városi ünnepségen A díj birtokosa Domiter Judit lett, aki huszonkét éve dolgozik a szentgotthárdi önkormányzatnál. 1996-tól oktatási és közművelődési ügyintézőként működött, 2013-tól pedig intézményi ügyintézői feladatokat lát el.

Szombathely

Jurasits Ferenc a Szombathelyi Horvátok Egyesülete, Lombos Györgyné és Karvalics Lászlóné a Herényi Nótakör, Erdei Zsuzsanna a Savaria Tendency Art Group Művészeti és Kulturális Egyesület, Tímár Péter pedig a Honderű Asztaltársaság Egyesület nevében vehetett át díszoklevelet. Mellette az ugyancsak díjazott Szirmai Judit. Fotó: Nagy Jácint

A megyeszékhelyen az Agora – MSH zsúfolt nézőtere előtt köszöntötték a díjazottakat. Dr. Hende Csaba, Szombathely országgyűlési képviselője, az Országgyűlés alelnöke köszöntőjében a magyar kultúra megtartó erejéről beszélt, Hankiss Elemért idézve: a kultúra nem luxus, hanem élet-halál kérdése. A magyar kultúra napja alkalmából díszoklevélben részesült öt, több mint tíz éve eredményesen tevékenykedő civil szervezet: a Szombathelyi Horvátok Egyesülete, a Herényi Nótakör, a Honderű Asztaltársaság Egyesület, a Savaria Tendency Art Group Művészeti és Kulturális Egyesület, valamint a Vasi Múzeumbarát Egylet. A Kiemelkedő Kulturális Munkáért díj I. fokozatát Szirmai Judit vehette át.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában