Települési támogatás

2018.01.15. 07:00

Több mint egymilliárd a vasi településeknek

Év végén született döntés arról, hogy a Belügyminisztérium több településnek biztosít fejlesztési támogatást.

Cseszkó Tamás

- Örömmel látom, hogy Vas megye falvai is sikerrel pályáztak, a dr. Hende Csaba és V. Németh Zsolt országgyűlési képviselők által képviselt településeken is számos projekt valósulhat meg, ahogy a hozzám tartozókhoz is – mondta el lapunknak Ágh Péter, Észak-Vas megye országgyűlési képviselője, a Miniszterelnökség Vas megyei fejlesztésekért felelős miniszteri biztosa.

Dr. Hende Csaba 11 falu képviselője, Szombathely mellett 4 település kapott támogatást több mint 82 millió forint értékben. Ágh Péter körzetében 77 településből 29 több mint 317 millió forintnyi támogatást nyert, V. Németh Zsolt esetében 49 település több mint 620 millió forintot fordíthat intézményi és útfejlesztésre.

Felsőcsatártól Kemenesmagasin keresztül Zsennyén át hosszú a listája azoknak a Vas megyei településeknek, amelyeknek vezetői év végén értesültek arról, hogy a Belügyminisztérium támogatja kisebb-nagyobb méretű fejlesztéseiket. A kapott forrásokat belterületi utak, járdák, hidak felújítására, valamint kötelező önkormányzati feladatot ellátó intézmények fejlesztésére, felújítására fordíthatják a támogatottak.

Imre Viktória, Perenye polgármestere a felújításra váró Dózsa György utcában. A falu több mint 12 millió forintot nyert a Belügyminisztérium pályázatán Fotók: Ohr Tibor

- Szombathely mellett tizenegy falut is képviselek az Országgyűlésben, ezért is öröm számomra, hogy ismét jó hírekről számolhatok be – mondta el lapunknak dr. Hende Csaba, kiemelve, hogy Felsőcsatár, Pornóapáti, Szombathely, Narda és Vaskeresztes is szerepel a támogatottak között. – Az elmúlt időszakban több hozzám tartozó településen is jó hírekről számolhattunk be, hiszen a Területi Operatív Program pályázatainak köszönhetően jelentős fejlesztések valósulhattak meg – Fejlődik a térségünk, de sok még a feladatunk, így a következő időszakban is a helyi polgármesterekkel karöltve a közös sikerekért kívánok dolgozni – hangsúlyozta Hende Csaba.

- Az elmúlt évben számos település kapott már kormányzati támogatást útfelújításra Kőszegtől Tompaládonyon keresztül Nagysimonyiig – mondta el Ágh Péter, Észak-Vas megye országgyűlési képviselője, kiemelve, hogy a nemzetgazdaság jó teljesítményének köszönhetően most újabb fejlesztési csomag érkezett térségünkbe, melyből ismét számos önkormányzat tud pénzt fordítani utak, járdák, intézmények felújítására. – Észak-Vas megyében így mindenki, aki tavaly pályázott, kapott forrást a tervei megvalósításához – foglalta össze Ágh Péter, hozzátéve, hogy dolgoznak tovább a településekért.

V. Németh Zsolt országgyűlési képviselő is szép eredményekkel büszkélkedhet, a körzetébe tartozó 127 település közül 49-nek jutott a fejlesztési forrásból. – Nagyon örülünk annak, hogyha az önkormányzat épületei kormányzati támogatással megújulhatnak, de a polgármesterekkel beszélve és személyes tapasztalataim alapján is tudom, hogy a falusi utak, járdák módszeres megújítása a legsürgetőbb feladat – reagált a hírre a képviselő, majd hozzátette: nagy számú település nyert a pályázaton, de bízhatunk abban, hogy a munka a következő években is folytatódhat.

Perenye 12,8 millió forintot nyert belterületi utak felújítására. Imre Viktória, a település első embere elmondta, még soha nem nyert a falu a Belügyminisztérium pályázatain, ezért is öröm számukra a mostani jó hír. – Köszönetet szeretnék mondani Ágh Péternek, a mi országgyűlési képviselőnknek, aki folyamatosan figyelemmel kíséri a település sorsát. 2017-ben így összesen 100 millió forintnyi támogatás érkezett a faluba, az elmúlt ötven évben nem emlékszünk hasonló sikeres évre – húzta alá a polgármester.

Perenyében a kapott forrást a focipálya felé vezető út, azaz a Dózsa György utca úthibáinak kijavítására fordítják majd.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában