megyei körkép

2018.01.01. 18:23

Zenés, zajos és színes évindítás Vas megyében

Tűzijátékkal, papírtrombitákkal, rengeteg zenével és természetesen jókívánságok közepette váltottak évet a Vas megyeiek.

Vas Népe

Szombathely

Megtelt a Fő tér éjfélre Szombathelyen. Jórészt baráti társaságok gyűltek a központba, hogy a 2018-as év első perceit közösen, köztéren köszöntsék. Nem volt hiány jelmezekből: legalábbis jelképes beöltözéssel – műanyag szemüveg és színes kalapok – sokan készültek.

A zajkeltés sem maradt el: papírtrombiták és tűzijátékok hangjai „segítettek” a városi tűzijátéknak. Éjfél után mondott újévi köszöntőjében visszatekintett 2017-re dr. Puskás Tivadar polgármester.

– A legfontosabb, hogy Szombathelyen 2017-ben is biztonság és béke volt – mondta. S nem csak éves távlatban beszélt: gyarapodott a gazdaság, a város iparűzési adója hét év alatt több mint 90 százalékkal nőtt.

A 2017-es évből kiemelte, hogy megújult a Savaria Múzeum, elkészült a Romkert sétány, a Szent Márton tér, átalakult a Berzsenyi tér. Előre is tekintett a polgármester, azt mondta: 2018 a folytatás éve lesz, hiszen befejeződik a Smidt Múzeum bővítése, megújul a Romkert és környéke, épül a dozmati víztározó.

A zenéé volt a főszerep Szombathely szívében az év első óráiban: a Soulwave adott koncertet a rajongók örömére.

 

Sárvár

Azoknak, akik nem otthon akarták tölteni a szilvesztert, ezúttal is sokféle programot kínáltak szilveszterkor Sárváron. Szinte mindegyik étterem szervezett – a vendéglátósok szerint is egyre népszerűbb zenés-asztalfoglalós – óévbúcsúztató rendezvényt; hagyományos magyaros menükkel és éjféli tombolával.

A fürdőn két helyszínen tartottak mulatságot december 31-én. A medenceparti a gyógyfürdőben és a családi élményfürdőben hajnali négyig tartott. Volt szamba-show, éjfél után pedig a sztárvendég, az Irigy Hónaljmirigy néhány „mirigye” fokozta a hangulatot. A családi szárny hullámmedencéjében „habparti” tette különlegessé az élményt.

Sokak mellett Dobai Beáta és Mihalik Mónika is a sárvári Posta
téren búcsúztatta az óévet Fotó: Pajor András

A Sárvári Szilveszter néven meghirdetett városi program a Posta téren, a város új közösségi terén zajlott. A vendéglátó pavilonok előtti tér lassan megtelt beszélgető, forralt borozó csoportokkal,, ahol a fellépő DJ Christian Silverman egyre könnyebben tudta táncra biztatni az egybegyűlteket.

Dobai Beáta és Mihalik Mónika is a téren búcsúztatta az óévet, ahol 2018-ra azt a fogadalmat tették, hogy jövőre ismét ők adják majd az évhez az ütemet. Erre minden esélyük meglesz, hiszen Sárvár az idén ünnepli a városi rang visszanyerésének ötvenedik évfordulóját.

Vasvár

– Örülök, hogy ilyen sokan jöttünk össze – kezdte óévbúcsúztató, újévköszöntő beszédét Tóth Balázs, Vasvár polgármestere. Az önkormányzat és a maga nevében boldog, sikerekben gazdag, szerencsével teli új évet kívánt a téren összegyűlteknek. Tényleg szép számban voltak érdeklődők. Nemcsak a Fő teret, de a templomig vezető sétányt is megtöltötték a tűzijátékra váró családok, baráti körök. Azonban a tűzijáték nem kezdődött fél egykor, ahogyan az Vasváron szokás, ugyanis éjfélkor már működésbe léptek a rakéták, patronok, így a látványosságot a korán érkezők láthatták csak. Így kezdődött közösségi tűzijátékkal az év Vasváron: a polgármester arra kérte az ünneplőket, lőjék el maradék rakétáikat.

Az ünneplőket köztéri zene szórakoztatta az újév első óráiban, így köszöntötte Vasvár a 2018-as évet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában