KERCASZOMOR

2018.02.11. 14:30

Az őrszolgálat vendvidéki munkatársai szabadították meg a faágaktól a Fürge Cselle tanösvényt

A tavaly augusztus 10-én az Őrségre zúdult szélvihar rengeteg erdőt összetört, magányos fákat csavart ki, fasorok fái dőltek keresztbe-kasul – emlékeztetett beszámolójában Gruber Ágnes, az Őrségi Nemzeti Park természetvédelmi őre.

Bakos Ágnes

KIpucolták, már egy kidőlt fa sem zavarja a sétát a tanösvényen Fotó: Gruber Ágnes

 

KIpucolták, már egy kidőlt fa sem zavarja a sétát a tanösvényen Fotó: Gruber Ágnes

A természeti erők rombolása Kercaszomoron a Fürge Cselle tanösvényt sem kerülte el.

- Szerencsére a tájékoztató táblák épen maradtak, azonban a túraút határmenti szakaszára több fa bedőlt, és csak nehézkesen, a letört fakoronák ágai között bujkálva lehetett közlekedni – ismertette a természetvédelmi őr az őszi helyzetet. – Január elejére sikerült megszervezni, hogy az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság őrszolgálatának vendvidéki kollégái eljöttek és felszabadították az ágak alól az ösvényt – közölte Gruber Ágnes, és le is fotózta az immár szabaddá tett tanösvényt.

Immár jól járható az ösvény. – Ugyan a lepkékkel, vízi élőlényekkel most nem találkozhatunk, de a hangulatos Kerca patak, a régi idők hangulatával körülvett Pusztatemető, az előttünk átreppenő, és egy idős odvas bükk törzsére feltapadó fekete harkályok vagy zöld küllők látványa megéri ezt a kellemes kis sétát a téli időszakban is – ajánlotta a kirándulóhelyet a nemzeti park munkatársa. Természetesen a térdig érő hóban nem javasolt a kirándulás, balesetveszélyes is lehet, de már csak néhány hét, és tényleg elköszön a leghidegebb évszak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában