Hivatalosan is jár a segítség

2018.02.22. 10:00

Csütörtökön van a bűncselekmények áldozatainak világnapja

Egy áldozat mindig sérül, segítségre szorul, esetéből pedig másoknak tanulniuk kell. Emiatt is fontos, hogy megemlékezzünk február 22-éről, a bűncselekmények áldozatainak világnapjáról.

SZMK

Jogi, anyagi és lelki támogatás is jár Fotó: VN-illusztráció

Tavaly óta járási szinten működik az állami áldozatsegítés, igaz, a szolgáltatás már korábban is elérhető volt, de megyénként csak egy helyszínen. A Vas Megyei Kormányhivatal illetékes osztályán az a tapasztalat, hogy zömében a kisebb súlyú bűncselekmények áldozatai keresik fel őket. Dr. Bozzay Ágnestől, az igazságügyi osztály vezetőjétől megtudtuk, hogy nemcsak azonnali pénzügyi segítséget nyújtanak a sértettnek, hanem ingyenes jogi tanácsokat is adnak. – Az első teendő a rendőrségi feljelentés, mert csak ezután fordulhat valaki hozzánk. Hozzátette: nők és férfiak azonos arányban élnek a lehetőséggel. Speciális a gyermekek helyzete.

Jogi, anyagi és lelki támogatás is jár Fotó: VN-illusztráció

– A gyermekáldozatok száma világszerte folyamatosan növekszik – mutatott rá dr. Lazáry Györgyné igazságügyi pszichológus, aki a szexuális bűncselekményeket elszenvedő gyermekekkel foglalkozik. Az általa működtetett komplex gyermekvédelmi és igazságszolgáltatási módszer, a Barnahus másfél éve bizonyítja Szombathelyen – és hamarosan további néhány hazai megyeszékhelyen is –, hogy a gyermekáldozatok érdekében idővel mindehol át kellene térni erre a mostaninál kíméletesebb eljárásra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában