Bük

2018.02.19. 11:30

Elfogadta a testület az idei költségvetést

Elfogadta a képviselő-testület a város idei költségvetését, amellyel három alkalommal is foglalkoztak a városatyák.

Kovács Ágnes

A város gazdálkodása eredményes. A képviselő-testület ellenszavazat nélkül fogadta el a költségvetést Fotó: büki önkormányzat

Fotó:

Először összesítették az intézményi igényeket, majd kijelölték és elfogadták a fejlesztési irányokat. Ahogy arról már beszámoltunk, február elején tartotta meg kötelező éves közmeghallgatását a büki önkormányzat a művelődési házban. A polgármester tájékoztatta a jelenlévőket a város 2018-as költségvetésének főbb elemeiről. Dr. Németh Sándor elmondta: 2017-ben iparűzési adóból 731 millió forint bevétele származott a városnak. Ez növekedett a 2016-os összeghez képest, az eredmény részben a Nestlé fejlesztésének is köszönhető.

A város gazdálkodása eredményes. A képviselő-testület ellenszavazat nélkül fogadta el a költségvetést Fotó: büki önkormányzat

Idegenforgalmi adóból 339 millió forint folyt be, az összeg jelentősen emelkedett az elmúlt évekhez képest. A város idegenforgalma a közelmúltban jelentősen növekedett, és kiderült: az idegenforgalmi adó mintegy hetvennégy százalékát a szállodák teszik ki. A magánszállásadók pozíciójának javítására, megerősítésére az önkormányzat minőségfejlesztési pályázatot írt ki. Tavaly hétmillió, idén már kilencmillió forintos keretből nyerhetnek pénzt a magánszállásadók a beruházásaikra. A 2018-as költségvetésben hasonló számokat állapítottak meg tervezett bevételként. Idén idegenforgalmi adóból 310 millió, iparűzési adóból 630 millió forintot remél az önkormányzat. A polgármester hozzátette: valamivel alacsonyabb összegekkel számoltak, hogy inkább pozitív meglepetés érje a várost, mintsem túlköltekezzék magukat. Összességében, minden forrást beleértve 3 milliárd forint bevételi főösszeggel kalkulált a városvezetés. A polgármester elmondta: 2017-ben a folyamatban lévő beruházások befejezése és a tartalékolás volt a cél, hiszen már körvonalazódott, hogy 2018-ban számos nagy léptékű fejlesztés is elindulhat Bükön. Kifejtette: valamennyi jelentősebb pályázaton nyert az önkormányzat, de kisebb fejlesztések is várhatók. Ezekhez az előkalkulációk szerint csaknem másfél milliárd forint önerőt kell adnia az önkormányzatnak. A nagyobb beruházások közé tartozik például a bükfürdői városközpont kiépítése, az iparterület fejlesztése és a városháza parkjának rekonstrukciója. A kisebb munkálatok között szerepel a Kossuth utca északi részének fásítása, a Torkos sor és a Széchenyi utca „hátsó” részén tervezett közműcsere és további önkormányzati lakások felújítása. A tájékoztató után a megjelentek kaptak is lehetőséget, hogy ismertessék a városvezetéssel a felmerülő, mindennapi problémákat, esetleg javaslatokat is tegyenek azok megoldására. A felszólalók közül többen kiemelték, hogy a lakótelepi élelmiszerbolt környéke gyakran szemetes, de a városszerte fel nem szedett kutyaürülék is többeket zavar. Néhány közvilágítási hibát is jelentettek a felszólalók, és az elhagyatott épületek állagromlása vetett fel még többekben kérdést. A felmerült problémákra a polgármester tett megoldási javaslatot. Bük 2018. évi költségvetést február 15-én fogadta el a testület. A város bevételi és kiadási főösszege ebben az évben meghaladja a hárommilliárd forintot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában