2018.02.11. 13:30
Izgalmas tételek a vasi NAV online árverésén
Összesen 69 ingóság szerepel a NAV Vas Megyei Adó- és Vámigazgatósága meghirdetett online árverési tételei között a következő hetekre.

Fotó: Illusztráció
Február második teljes hetében jórészt háztartási eszközök kerülnek képletesen kalapács alá. Ahogy az az ingóságoknál lenni szokott, nem közölte a NAV, hogy pontosan mekkora adótartozás miatt árverezik el azokat, mindenestre a becsült ár feléről indul minden licit.
Milliós nagyságrendű tétel csak egy van a meghirdetések között: egy kisteherautót becsültek fel éppen 1 millió forintra. Elhanyagolt állapotú, lejárt a műszakija és 18 éves a kocsi, amelynél 500 ezer forintról indul majd az online licit március 19-én.
A sorban még kettő másik jármű is szerepel, azok személyautók, egyik 400 ezret, a másik 450 ezer forintot ér az adóhatóság szerint.
A március a horgászaté lesz, legalábbis a NAV vasi árverései között, hiszen a botzsáktól a pergetőboton át a csalis táskáig, csaknem félszáz lefoglalt horgászkelléken adnak túl. A két véglet ebben a „kínálatban” a 250 ezer forintos kapásjelző szett, valamint a 20 ezer forintra becsült pontybölcső.
Kivételes eset, de egy kortárs festményt is áruba bocsát a NAV vasi igazgatósága. Garabuczy Ágnes festményét 600 ezer forintra értékelték fel, itt is a feléről indul majd a licit február 19-én reggel. Garabuczy Ágnest a magyar kortárs művészet „nagy generációjának” kiemelkedő képviselőjeként tartják számon. Az 1960-as években ikonszerű, komor, kubista hatású képekkel jelentkezett – ebből a korszakból való a Vas megyében árverezendő festmény is. Több mint tucatnyi csoportos kiállításon szerepeltek munkái az 1960-as évek óta, egyéni bemutatkozása volt már például Párizsban, a görögországi Chalkidikiben és Tokióban is.