Könyv is készült

2018.02.20. 10:00

Körmend – Sóhivatal működött a mai bíróság helyén

Dr. Baráth Attila bíró, a Körmendi Járásbíróság elnöke a bíróság épületéről tartott előadást. Korábban ezen a helyen sóhivatal működött.

Kozma Gábor

Baráth Attila könyvet is írt az épületről Fotó: Jámbori Tamás

Élő kövek – Emlékek a Körmendi Járásbíróság múltjából című előadásában azonos című könyve alapján beszélt a Szabadság tér egyik legszebb épületének történetéről dr. Baráth Attila. Kijelentette, hogy boldog lehet az a város, amelynek ilyen lelkes, a helytörténet iránt elkötelezett lakói vannak. A Körmendi Járásbíróság épületéről pedig elmondta, hogy a helyén 1729-től sóhivatal működött, onnan látták el Vas és Zala megyét sóval. A hivatalt a 20. század elején bontották le. – Természetesen sohasem volt olyan lassú az ügyintézés a bíróságon, mint az elődjében, a sóhivatalban – mondta derültség közepette.

Baráth Attila könyvet is írt az épületről Fotó: Jámbori Tamás

Az épület 1984-ig járásbíróság volt, majd városi bíróság néven működött, aztán 2013. január 1-jén ismét a járásbíróság lett. Az előadó könyvet írt az épület történetéről, természetesen ez is szóba került.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában