mulatságos maskarázás

2018.02.04. 10:33

Rönköt húztak, telet űztek Viszákon

Többszörösen is a fenntarthatóság jegyében zajlott a hétvége Viszákon: a hagyományos rönkhúzáshoz a környezetvédelem tudatosítását társították. Hóesésben kezdték a télűzést, aztán lassan kiderült az ég az ünneplők fölött.

Bakos Ágnes

„Nyisd ki, babám, ablakaidat, hallgasd meg a panaszaimat” Dalokkal vonultak a kocsma elé a jelmezesek és a közreműködők szombat délután: a körmendi Béri Balogh Ádám Táncegyüttes tagjai, győrvári táncosok és a viszáki asszonykórus is felsorakozott.

 

Köszöntőjében Avas József polgármester (ezúttal kisbíró) a környezet állapota iránti felelősségről is beszélt, hiszen az idei viszáki rönkhúzást a „nulla hulladék” jelszó jegyében rendezték meg. Ráhangolódásként délelőtt madáretető, malacpersely is készült PET-palackból, készíthettek farsangi álarcot a gyerekek papírtányérbólaz újrahasznosítás szellemében. Kézzel fogható volt a környezettudatosság a rönkhúzás alkalmával is: mindenki nagyon vigyázott a zsebekben lapuló üvegpoharakra a pálinkás üvegek mellett. Nem dobáltak el, de még csak nem is használtak műanyag poharakat – komolyan vették a felhívást a viszákiak, kínálták is szívesen egymást a vonulók. A fenntarthatóságról beszélt többszörösen is V. Németh Zsolt, környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár, a térség országgyűlési képviselője. A disznóvágást mondta egyik példaként: hiszen a disznó minden porcikáját hasznosították. De a fenntarthatóság nemcsak a környezetünk óvását jelenti, hanem a társadalomban is tetten érhető: a házassággal, a gyermekvállalással tartható fenn a társadalom. Az őrségi rönkhúzás hagyománya pedig éppen ezt a fenntarthatóságot ünnepli – vezette le az államtitkár. Emlékeztetett, hogy ha karácsonytól hamvazószerdáig nem volt esketés a faluban, akkor rendeztek „bolond esküvőt”, a rönkhúzás szokása innen származik.

Idén Viszákon Kabucz Zsolt és Lantos Éva vállalta, hogy a rönkön utazó párként kiveszik a részüket az őrségi hagyomány fenntartásából. Kitartó hóesésben szállították a rönkhöz az ifjú párt, a kocsijukon „Az állatok etetése tilos” felirati figyelmeztetett mindenkit, hogy farangi mulatozásba csöppentek. Gázálarcos krampuszok ijesztgették a tönköt kísérő érdeklődőket: egy (érdeklődő) fekete macskát is megriasztottak, de hasznossá is tették magukat, például egy érkező autó rendszámát letisztították a kiáltozások közepette.

A gyerekek hóembert építettek a friss hóból az út mentén, ahol a rönkön haladt a násznép, sok-sok megállóval. – Lopják a menyasszonyt! Hol vannak a vőfélyek?! – többször is hallhatták a kérdést (felkiáltást) a rönkhúzók, aztán sikerrel előkerítették a menyasszonyt, más alkalommal a szökni próbáló vőlegényt. Az ének nem maradt abba: „Az erdei dalos madárnak is van párja, Csak én magam egyedül, csak én magam egyedül vagyok árva”. Nem hagyták szomjasan azt sem, aki nem tudott csatlakozni a menethez: a lelkes rönkhúzók kínálgatták a menetet a kertekből figyelőket is. Disznótoros bolond lakodalommal zárult a rönkhúzás Viszákon, és a nap végére elállt a havazás, kiderült az ég – úgy tűnik, sikeres volt a télűzés, ha csak ideiglenesen is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában