750 éves város

2018.02.09. 19:24

Tízmillió forint a városi ünnepségsorozatra Répcelakon

Településkép, költségvetés, környezetvédelem, felújítások: 750 éves város. Leginkább ezek a témák kerültek szóba az év első közmeghallgatásán.

Budai Dávid

Szabó József polgármester beszéde közben. Az asztalnál ülnek: Pálla Péter képviselő, Boros András képviselő, Varga Sándor alpolgármester, dr. Kiss Julianna jegyző, Szalainé Kutasi Ildikó képviselő, Biró József képviselő, valamint Horváth Csaba képviselő Fotó: Varga Ákos

Az idei első közmeghallgatás

Az idei első közmeghallgatáson, szerda délután nemcsak a képviselők jelentek meg, de érdeklődök is igen szép számmal jelen voltak, pedig a megyét elérő intenzív havazás Répcelakot sem kímélte. Az első és egyben leghosszabb napirendi pontot, a településképi rendelet társadalmi egyeztetését Rápli Pál vezető tervező ismertette, aki felszólalása elején hangsúlyozta, semmit nem ér egy papírra vetett passzus, ha nincs mögötte társadalmi érdek – fogalmazott a tervező, majd hozzátette, szeretné, ha a lakosság támogatná azt a negyven szakaszból álló rendeletet, amely az egész város területére kiterjed, és amelynek célja a sajátos településképek védelme, valamint a védett értékek megvédése. A rendelet egy részletes fogalommagyarázattal indul, amelyre azért van szükség, mert a legtöbb esetben megszűnt az építési engedélyezési eljárás, ezért a lakosoknak az építészükkel együtt, önállóan kell értelmezniük a rendeletet.

Szabó József polgármester beszéde közben. Az asztalnál ülnek: Pálla Péter képviselő, Boros András képviselő, Varga Sándor alpolgármester, dr. Kiss Julianna jegyző, Szalainé Kutasi Ildikó képviselő, Biró József képviselő, valamint Horváth Csaba képviselő Fotó: Varga Ákos

Bárki kezdeményezheti

Az érdeklődök megtudhatták, hogy például bárki kezdeményezhet védelem alá helyezést. Ha valaki épít egy példaértékű lakóházat, vagy a város telepít egy fasort, akkor lehet kérni a védetté nyilvánítást, azt azonban nem olyan egyszerű később törölni, így érdemes jól megfontolni a döntést. Az viszont tévhit, hogy a védetté nyilvánított épületekkel semmit nem lehet kezdeni, például hogy nem lehet felújítani, vagy átalakítani. Megfelelő vizsgálat után lehet, sőt a hírek szerint pályázni is lehet majd a védett épületek felújítására a jövőben. Rápli Pál minden utcát szisztematikusan végigjárva tett javaslatot a helyi védelemre javasolt épületekre, köztéri műtárgyakra. Kiderült, a szabályozás az ipari területekre minimális elvárásokat fogalmaz meg, ám nem érdemes ezt sem elhanyagolni, mivel egy rendezett ipari park jelentős vonzerőt jelent főleg a nyugaton szocializálódott vállalkozásoknak, amelyek a rendezett körülményekben rendezett viszonyokat látnak. Elhangzott, a rendeletben nem törekedtek arra, hogy mindent előírjanak, és ezzel biztosítsák a biztonságos középszert, inkább ahogyan eddig is, a településkép tekintetében a párbeszédre törekednek. Rápli Pál a háromnegyed órás előadás végén megköszönte a jelenlévőknek, hogy a 17 település közül, ahol arculati kézikönyvet készítettek, itt voltak a legaktívabbak a lakosok.

Azt követően a város 2018. évi költségvetési tervezetét Pálla Péter, a pénzügyi bizottság elnöke ismertette. Hangsúlyozta ez most még csak tervezet, a végleges költségvetésről a februári testületi ülésen fognak dönteni. Elhangzott, a város 750 éves évfordulójának ünnepségsorozatára 10 millió forintot különítettek el.

Környezetvédelemről is szó volt

Varga Sándor alpolgármester a környezetvédelem helyzetéről számolt be. Szó esett a LED-es világítás bevezetésének lehetőségéről, a csapadékvíz-elvezető árkok tisztán tartásának, a házak előtti hóeltakarítás fontosságáról, valamint a vasút felújítása után megnövekedett zajszintről is. Ez utóbbi esetében jelenleg is folynak a vizsgálatok. A parlagfű elleni védekezésben jól áll a város – kevés a fertőzött terület -, és még jobbak az eredmények a szemetelés tekintetében, ami gyakorlatilag nem jellemző a településen. Jelenleg hat hulladékgyűjtő sziget van a városban, ezek megmaradnak, és valószínűleg a lomtalanításkor is oda kell majd vinni a megunt holmikat, mert a házhoz menő lomtalanítás lehetősége a jövőben megszűnik. A zöldhulladék elszállítására pedig zsákos megoldást ajánlott fel a hulladékkezelő. A szeméttelep várhatóan még egy évig tud üzemelni, utána megtelik, és akkor a város feladata lesz a rekultiváció, amit pályázati forrásokból szeretnének megvalósítani.

Szabó József polgármester a város jubileumi évfordulója kapcsán elmondta, hogy a település 750 éves történetét feldolgozó kiállítássorozatot terveznek, de lesz könyvbemutató és elszármazottak találkozója is. Emlékeztetett, a Radó-ház felújítási munkálatai összesen három évig tartanak, így bíznak benne, hogy már jövőre elkészül. Sokkal előbb, már idén áprilisban átadhatják viszont a piacot, amelyhez konténeres vizesblokkokat is kialakítanak majd. A település vezetője az egyesületeket arra kérte, hogy miután a város iparűzési adója 70 millióval kevesebb, mint tavaly, így a szokásos támogatáson felül idén extra igényekkel ne jelentkezzenek. Az ivóvízminőség-

javító programra 295 milliót nyert a város, így megvalósul a vízhálózat, a víztisztító rendszer, valamint a vízműgépház teljes felújítása, emellett elindul a szennyvíztelep és a csatornahálózat felújítása is. A munkálatok várhatóan idén elkezdődnek. Szabó József beszéde végén hangsúlyozta, hogy a lakosok gondjaikkal bármikor kereshetik, nem kell a fogadó-órához igazodniuk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában