SZOMBATHELY

2018.03.14. 07:00

Átadták a megye díjait – Ünnepi vasi közgyűlés a nemzeti ünnep alkalmából

A megyei közgyűlés ünnepi ülést tartott a 1848/49-es forradalom és szabadságharc 170. évfordulója alkalmából: ezzel kezdődött meg kedden délután Vas megyében a megemlékezések sorozata.

VN

Vancsura Miklós, a sárvári Szent László Kórház főigazgatója, a sárvári fürdő volt igazgatója Vas Megye Turizmusáért Díjat kapott

A megyei ünnepségen adták át a közgyűlés által alapított díjakat a kitüntetetteknek.

Az eseményen részt vett Harangozó Bertalan kormánymegbízott, dr. Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere, Kissné Köles Erika, az Országgyűlés szlovén szószólója, dr. Boris Jesih, Szlovénia szentgotthárdi főkonzulja, dr. Földes Gyula, Magyarország lendvai főkonzulja, Horváth Ferenc, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség Tanácsának elnöke.

A szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium diákjainak műsora után Majthényi László, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke mondott ünnepi beszédet. A százhetven évvel ezelőtti időket életutak, irodalmi alkotások, beszédrészletek segítségével mutatta be, hozta közel az ünneplőkhöz.

Majthényi László megyei elnök díjat ad át Pogács Anna Mónika újságírónak. Jobbra: dr. Balázsy Péter megyei jegyző Fotó: Unger Tamás

A szabadság hőseire emlékeztek

A tegnapi ünnepségen átadták a megyei közgyűlés által alapított elismeréseket

A képen balról Fekete Géza rendőr alezredes, sárvári rendőrkapitány, aki Vas Megye Szolgálatáért Közbiztonsági Tagozata elismerésben részesült Fotók: Unger Tamás

Majthényi László megyei közgyűlési elnök beszélt Barcza Boldizsárról, aki a történelmi Vas vármegyében született és hőssé vált a szabadságharcban. Mikszáth Kálmán segítségével Petőfi Sándort idézte meg, majd Ady Endre strófáival emlékezett 1848-ra. Megjegyezte: a forradalom és szabadságharc századik évfordulója alkalmából írta Kéthly Anna, hogy nem szabad kisajátítani 1848 márciusának szellemét. Ezt követően bő negyven esztendőnek kellett még eltelni ahhoz, hogy újra tisztán, szabadon lehessen március 15-éről beszélni. Majthényi László egy Milan Kundera-idézettel zárta beszédét: „Aki idegenben él, üres térben lépeget magasan a föld fölött, és nincs alatta védőháló, amit az embernek a saját hazája nyújt, ahol rokonai, kollégái, barátai vannak, s ahol játszva megérteti magát a nyelven, amit gyermekkora óta ismer.”

Vancsura Miklós, a sárvári Szent László Kórház főigazgatója, a sárvári fürdő volt igazgatója Vas Megye Turizmusáért Díjat kapott

Fontos munkájukért kaptak díjat

Ezt követően Majthényi László, a közgyűlés elnöke adta át a megyei közgyűlés által alapított, az elmúlt év decemberében megújított díjakat. Az önkormányzat részéről a kitüntetetteket Marton Ferenc alelnök, valamint dr. Balázsy Péter jegyző is köszöntötte.

Vas Megye Gazdaságáért Díj kitüntetésben részesült Galambos Tamás, a Galambos Logistic Kft. Vép ügyvezető igazgatója. A Vas Megye Mezőgazdaságáért Díjat dr. Pusztavámi Márton, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Vas Megyei Szervezetének elnöke vehette át. Vas megye Turizmusáért Díjat kapott Vancsura Miklós, a sárvári Szent László Kórház főigazgatója. Vas Megye Fiatal Vállalkozója Díjban részesült Juhász Márton András feltaláló, a Now Technologies Zrt. igazgatóságának tagja. A Kuntár Lajos Sajtódíjat dr. Gyurácz Ferencnek, a Vasi Szemle Folyóirat főszerkesztőjének, a Magyar Nyugat Könyvkiadó igazgatójának ítélték oda. Pável Ágoston Emlékérem kitüntetésben részesült Lang Rezsőné nyugdíjas szövőnő, a Vitéz Both Béla Emlékdíjat Lőrincz Attila rendőr alezredes, a Kőszegi Rendőrkapitányság büki rendőrőrsének parancsnoka vehette át. Gayer Gyula Emlékplakett kitüntetésben részesült Varga Péter, a Szombathelyi Erdészeti Zrt. közjóléti, természetvédelmi és pályázatkezelési csoportvezetője. Ezt az elismerést az ökoiskola címet is kiérdemlő Celldömölki Városi Általános Iskola is megkapta, a díjat Kazári Józsefné munkaközösség-vezetőnek nyújtották át.

Rajtuk kívül elismerést vehetett át Bánovits Judit, Horváth Zoltánné, Ponyhardtné Németh Ibolya, Danka Adél, Kozorits István, Pogács Anna Mónika, Vincze Alfonzné, Baloghné Molnár Celeszta, Süle Ferencné, Süle Lajosné, Szabóné Dolgos Mária, Bognár Károlyné, Döme László, Fekete Géza, Horváth Zsuzsanna, Lázár Éva és Wilheimné Ádám Ibolya.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában