Elismerték kollégáinkat

2018.03.15. 20:00

Idén először adták át az Angyal László-emlékdíjat a szombathelyi sajtófotó-kiállításon

Megnyílt és március végéig látogatható a Savaria moziban a tavalyi év legjobb városi sajtófotóit bemutató kiállítás. Először adták át az Angyal László-emlékdíjat.

Tóth Kata

Nagy Jácint fotóriporter dr. Puskás Tivadar polgármestertől veszi át a hír-közélet kategória nyertesének járó oklevelet Fotó: Szendi Péter

Nyolcadik alkalom

Nyolcadik alkalommal hirdetett pályázatot a megyeszékhely önkormányzata a magyar sajtó napja alkalmából helyi fotósok számára: hír-közélet, kultúra-művészet és sport kategóriában a médiában dolgozó fotóriporterek legjobb felvételei láthatók a munkáikból rendezett tárlaton.

- Egy pillanatot megörökíteni csoda, amelynek nyomán kinyílik a világ. Aki jó fotót csinál, az egy történetet örökít meg. A technika is fontos, de a művész adja hozzá a látásmódot, azt, amit a lencséjén keresztül másoknak kíván nyújtani – jegyezte meg köszöntőjében dr. Puskás Tivadar polgármester a sajtófotó-kiállítás csütörtöki megnyitóján az Agora – Savaria Filmszínházban. Az idei pályázatra – rekordszámú – húsz szerző adta be összesen 142 felvételét. A Benkő Sándor elnökletével értékelő szakmai zsűri 63 képet javasolt a kiállításra, ezek közül döntötték el, kik legyenek a díjazottak.

- A fotóművészetben nem létezik objektív ítélet, ha mégis, akkor az kimerül a technikai jellemzők figyelembevételében: megfelelő-e az élesség, a fényviszonyok, a kompozíció, de ilyen szempontból nem kellett minősítenünk a képeket. Csak a szubjektum dönthetett – mondta Benkő Sándor a kiválasztás szempontjairól. Megjegyezte még: 63 fotó került a falakra, de a minőséget tekintve kétszer annyi is kerülhetett volna. Megköszönte a munkát kollégáinak, akik Szombathely történéseit, eseményeit dokumentálták. A továbbiakra nézve azt kívánta nekik: ugyanolyan szakmai tudással, pontossággal dolgozzanak, ahogy eddig tették. – Az objektív nem hazudik, ha elkészül egy kép, és azt közzéteszitek, azzal ítéletet hirdettek, minősítetek, véleményt mondotok. Arra is gondoljatok, hogy magatokat is minősítitek a fotókkal – szólt kollégáihoz.

 

Nagy Jácint – Jégvirág

A hír-közélet kategória nyertese idén a Vas Népe fotóriportere, Nagy Jácint lett – Jégvirág című munkáján egy nő látható, aki a Király utcában a jégeső elől menekül az esernyője oltalma alatt. A kultúra-művészet kategóriában Büki László Szellemtánc című alkotása érdemelte ki az első díjat – a Bozsik Yvette Társulat előadásán készült a fotó. A sport kategória győztese Bonyhádi Zoltán Célba érés című képe lett, amely a Tour de Hongrie kerékpárverseny prológjának egy mozzanatát örökítette meg. A városkép kategória legjobbjának Mészáros Zsolt Mártír című képét választották. Czika László Csillag Tünde és Nagy Jácint Sürgősségi betegszállítás című fotójáért is elismerés járt.

Nagy Jácint fotóriporter dr. Puskás Tivadar polgármestertől veszi át a hír-közélet kategória nyertesének járó oklevelet Fotó: Szendi Péter

A polgármester felidézte a kiállítás nyolcéves történetét, felelevenítve az első tárlat forgatókönyvét, az akkori alkotók névsorát, akik közül a legtöbben azóta is megörökítik a város eseményeit és pályázatot is adtak be a kiírásra. Kiemelte, hogy az első és az azt követő tárlatok életre hívója, főszervezője, lelke és motorja a nemrég elhunyt újságíró, a polgármesteri hivatal egykori kommunikációs vezetője, Angyal László volt. – Kötelességük a fotópályázatot továbbvinni, adózva ezzel kollégánk emlékének – jegyezte meg.

Angyal László lánya díjat alapított, amelyet az idén először adott át az általa kiválasztott fotó készítőjének. Angyal Réka választása – mivel édesapja a helyi kosárcsapat lelkes szurkolója volt – Vágvölgyi Bálint képére esett, amely az Arena Savariában készült egy Falco-meccs előtt. Veres Gábor szobrászművész tervezte és kivitelezte a kisplasztikát, amelyet minden évben odaítél majd valakinek. Az idén – rendhagyó módon – Angyal Réka édesapja egykori kollégájának, barátjának, Benkő Sándornak is átnyújtotta a bronzból készült alkotást. Benkő Sándor, a városháza fotósának munkájáért dr. Puskás Tivadar mondott köszönetet.

Vágvölgyi Bálint kapta az első Angyal László-emlékdíjat. Jobbról Angyal Réka, a díj alapítója, a háttérben Benkő Sándor, aki „versenyen kívül” vehette át a bronz kisplasztikát Fotó: Nagy Jácint

A nyugdíjba készülő fotóriportertől – kiemelve szakmai elhivatottságát, amellyel a kezdetektől szervezte a kiállítást – azt kérte, továbbra is segítse a tárlat létrejöttét.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában