75 millió forintból

2018.03.28. 11:30

A szombathelyi kollégium fenntarthatóbb lett, felújításának hatása már érződik

Átadták kedden az idén 90 éves Élelmiszeripari és Földmérési Szakgimnázium és Szakközépiskola csaknem 75 millió forintból korszerűsített kollégiumát.

Budai Dávid

Az új nyílászáróknak és a szigetelésnek köszönhetően többé nem kell fáznia a kollégiumban senkinek, így Balaton Reginának sem Fotó: Unger Tamás/ Vas Népe

A diákok komfortérzete már most jelentősen megnőtt

Kicserélték a nyílászárókat, szigetelték a több mint ezer négyzetméteres homlokzatot, és napelemeket is szereltek az épület tetejére. Az ünnepélyes átadáson dr. Puskás Tivadar polgármester, dr. Hende Csaba országgyűlési képviselő és dr. Szinay Attila helyettes államtitkár vágta át a nemzeti színű szalagot. Elhangzott, a beruházással nem csak jelentős energiamegtakarítás érhető majd el: a diákok komfortérzete már most jelentősen megnőtt. Ahogyan Kondics Ferenc, az intézmény vezetője elmondta, a diákok máris jelezték, hogy melegebb van a szobákban.

A kollégium felújításának hatása már érződik Fotó: Unger Tamás/ Vas Népe

Ökoiskola

Az iskola harmadik éve tagja az ökoiskolai hálózatnak, így különösen fontos, hogy a fejlesztéssel az intézmény újabb lépést tett a környezetvédelemért. A beruházással nemcsak a fenntartás költségei csökkentek, de az üvegházhatású gázok csökkentéséhez is hozzá tudtak járulni. – Egy polgármester mindig örül, ha a város fejlődik, függetlenül attól, hogy ki a fenntartója az épületnek, hiszen a mi gyerekeink járnak ide, akik Szombathely hírét messze viszik – hangsúlyozta köszöntőjében dr. Puskás Tivadar, aki reményét fejezte ki, hogy folytatódnak az intézményben a fejlesztések. Mint kiderült: folytatódnak, mert mint az intézmény vezetője elmondta, az iskola legöregebb épületének felújítása már tervben van.

Az új nyílászáróknak és a szigetelésnek köszönhetően többé nem kell fáznia a kollégiumban senkinek, így Balaton Reginának sem Fotó: Unger Tamás/ Vas Népe

Dr. Hende Csaba országgyűlési képviselő azokhoz a fiatalokhoz szólt, akik részt vettek az átadón. Arra biztatta őket, hogy merjenek nagyot álmodni, és valósítsanak meg minél többet az álmaikból. – Ebben az országban ti vagytok és ti lesztek az elsők. Elődeink több mint ezer éven át megtartották ezt a hazát, mi is megtartottuk nektek. Munkátokkal, szorgalmatokkal tartsátok meg ti is, és ha lehet, kicsit jobb állapotban, mint ahogyan megkaptátok, adjátok tovább gyermekeiteknek – fogalmazott a képviselő.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában