gasztronómiai kirándulás

2018.03.23. 13:00

Szombaton lesz az V. Pincés kemencés böllérverseny Lukácsházán

Hétvége, jóidő: irány a Csömötei szőlőhegy! Március 24-én, szombaton tartják meg a lukácsházi böllérversenyt.

Lutor Kata

Kemencés nap Lukácsházán Fotó: Unger Tamás/ VasNépe

 

Kemencés nap Lukácsházán Fotó: Unger Tamás/ VasNépe

Egész napos gasztronómiai kirándulásra hív mindenkit Lukácsháza. Tizenhat disznót, tizenhat település böllércsapata tizenhat kemencés helyszínen fog levágni és feldolgozni.

Mindenki tudja, a disznót korán kell vágni – ez íratlan szabály. A csapatok már 6.30-kor találkoznak a Biotájháznál, majd rövid technikai megbeszélés után 7.15-kor ölik le az első pecsenyének valót. Aztán a tizenhat helyszínen kezdődik az igazi munka: hogyan csináljunk nyersből főttet, vagyis kemencéset. Az ünnepélyes megnyitón 11 órakor dr. Kondora Bálint, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke mond köszöntőt, majd fellép a lukácsházi Derű Néptánccsoport. A jó ebédhez délután 14 órakor Kaczor Ferenctől szól a nóta és azután már a zsűri is közbelép majd szakmai ízlelőbimbókkal. 16 órakor Csepreg fúvószenekara, majd a Stage zenekar mulattatja a jóllakottakat. Az eredmények kihirdetését 17.30-tól Ágh Péter országgyűlési képviselő ünnepi szavaival izgulhatják végig a kemencés fogások készítői.

Ha mindenki jól kisütötte, amit szeretett volna, és örök időre tartósítva lett a sok füsttől, akkor aztán véget nem érő ereszd el a hajam következik, vagyis a böllérbál.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában