már a finisben

2018.03.23. 10:00

Újra felépítik az Esterházy-oltárt Kőszegen

Elkezdték összeépíteni a várban a restaurált Esterházy-oltárt, amely a földszinti részt ékesíti majd.

Tóth Kata

Még munka közben – Gyarmati András és Tuskán József egy rekonstruált deszkafelületet vizsgálnak Fotó: Szendi Péter

Két éve nyáron készítette el Heitler András és Gyarmati András okleveles festőrestaurátor művész, műemléki restaurátor szakértő a Jurisics-vár Esterházy-oltárának restaurálási tervét és a hozzá tartozó kutatási dokumentációt. Az önkormányzat 2016-ban bruttó 30 millió forint vissza nem térítendő pályázati támogatást nyert el az oltár teljes restaurálására és korábbi helyén történő felállítására a Nemzeti Kulturális Alap Örökségvédelmi Kollégiuma által kiírt pályázaton. A felújítás a finisébe ért: elkezdték összeépíteni a restaurált oltárt, amelyet a vár lépcsőházában láthatnak majd újra teljes pompájában a látogatók.

Még munka közben – Gyarmati András és Tuskán József egy rekonstruált deszkafelületet vizsgálnak Fotó: Szendi Péter

- Ismét tettünk egy lépést annak érdekében, hogy Kőszeg történelmi örökségét bemutassuk és átörökítsük az utánunk következő generációknak – így kommentálta Ágh Péter, Kőszeg országgyűlési képviselője a felújítást.

A 18. századból származó barokk műtárgy oltárképe Szűz Máriát ábrázolja a gyermek Jézussal. A kép megrendelője Esterházy Pál (1635-1713) magyar gróf, 1681-től nádor, 1687-től birodalmi herceg volt, aki különösen nagy hangsúlyt fektetett Szűz Mária képi ábrázolásainak terjesztésére.

Az oltárt a várban 2011-ben kezdődött felújítási munkálatok miatt elemeire bontva ideiglenes raktárba kellett szállítani. Őrzési helyén nem károsodott tovább, de az újbóli felépítésére az állapota miatt csak teljes körű konzerválás és restaurálás után volt lehetőség. A festmények és az oltárépítmény festett – márványhatású – felületei miatt két szakterület együttműködésére volt szükség: az említett festőrestaurátorok mellett faszobrász-tárgyrestaurátorok – Tuskán József és Szathmáry Péter – is dolgoztak a helyreállításon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában