Amerikába ment az ELTE SEK rektorhelyettese, akkor még örökre

Telt ház fogadja az előadót, meg is lepődik, fizika szakon ilyen sosem volt. A nézőtér sötétet kér, a rektorhelyettes mesélővé válik, a hallgatóság ujjtördelve várja az izgalmakat.

Dr. Németh István 12 évet élt a távoli kontinensen a 2000-es években. Ő még látta az ikertornyokat, fotót is hozott. Akkor úgy gondolta, örökre ment. Utazása előtt egy nyár alatt megtanult angolul, majd szeptembertől már tanított is.

Édesanyja úgy nyugtatta, ott is csak emberek élnek. De milyenek? Hogy telnek ott a mindennapok? Abban az időben négyszeres áron adták a tejet a benzinhez képest. Az utóbbi volt fontosabb. Az emberek hatalmas autókkal jártak, amik falták az üzemanyagot. A dolgok pedig nem szépek, hanem hasznosak voltak, mint a metró. Egy bádogdobozhoz hasonlította, ami sosem késett. Az egyetemen is ez volt a tapasztalat: senkit nem érdekelt, hány oldalon keresztül vezetett le egy-egy bonyolult egyenletet. Csak az, van-e megoldása, hogyan lehet elmondani egyszerűen.

Az esti mesének ez a legfontosabb tanulsága: nem muszáj a szépre, a tökéletesre törekedni – ezek csak külsőségek. Fontos, hogy amit teremtünk, annak értelme is legyen. Lehet, hogy az egyetem nincs kirakva brilliánsokkal, hiába áll New York közepén, de 13 Nobel-díjas nevével büszkélkedhet. Egy egyetemet ez tesz naggyá.