összefoglaló

2018.04.22. 11:30

Ez történt a héten – Ki viszi tovább a családi vállalkozást?

Sár lett az esőből a hét elején, de nem a földön, hanem még a levegőben: a szaharai por volt az oka. Írtunk még arról is, hogyan öröklődik manapság egy szakma, egy hivatás, és olvashattak beszámolót a Szent György-napi vásárról. És egy kőszegi csőtörésről is, amely nyomán komolyabb problémákra derült fény.

Vas Népe

Nagy Attila kertész a lányával, a 23 éves Noémivel, aki egyáltalán nem akart kertész lenni, mégis ott találta magát az édesapja mellett, sőt olyan férjet választott, aki szintén a családi vállalkozásban dolgozik Fotó: Unger Tamás

Szaharai por

Néhány napja nagyobb mennyiségű szaharai por érkezett fölénk egy mediterrán ciklonnal, amit több helyen Vas megyében is kimosott az eső a légkörből. A por jelenléte az autókon a legszembetűnőbb, de nincs miért aggódni, a finom szemcséjű por ártalmatlan – viszont volt munka bőven az autómosókban. A jelenséggel kapcsolatban Pétervári Tibor, az Országos Meteorológiai Szolgálat szombathelyi észlelője elmondta, a most tapasztalt sáros eső nem számít ritkának, évszaktól függetlenül bármikor előfordulhat, amikor tartósan délies a levegő áramlása nagy magasságban. Idén januárban volt is példa hasonlóra. Jellemzően azonban tavasszal, illetve nyáron festi meg a sivatagi homok az esőt évente egyszer-kétszer, amikor az északi féltekén erősebbek a szelek.

Pozsogár Zoltán nagynyomású mosóval lazítja fel a szennyeződést a gépi mosás előtt. Hétfőn akadt munka bőven Fotó: Unger Tamás

Ki viszi tovább a családi vállalkozást?

Ha a családi vállalkozások apai generációja kiöregszik, vajon átveszik-e a fiatalok, van-e, aki továbbvigye? Erről is írtunk a héten. Rosszak a statisztikák, mi mégis jó példákat kerestünk. Olyan családokat, amelyekben nemzedékről nemzedékre öröklődik a cég, vagy ha az nem is – mert van úgy, hogy „a vállalkozás maga az ember” –, legalább a szakma.

Nagy Attila kertész a lányával, a 23 éves Noémivel, aki egyáltalán nem akart kertész lenni, mégis ott találta magát az édesapja mellett, sőt olyan férjet választott, aki szintén a családi vállalkozásban dolgozik Fotó: Unger Tamás

 

Csőtörés a kőszegi Ady utcában

Jártunk a héten Kőszegen, a kisvárosban csőtörés volt az Ady utcában, de ez csak egy eleme a lakók panaszának. Szerintük az út gyenge és túlterhelt, a nagy forgalom miatt tönkremennek a házak. – Többször panaszoltuk, hogy javítsák meg az utat. Most a gödör oldalfalán jól látszik, milyen minőségű az út, nincs rendes alapja. Habár a helyi buszjáratot kitiltották innen, a turistabuszok, a több tonnás teherautók továbbra is itt járnak ebben a kis utcában – hallottuk Csőre Józseftől.

Csőre József a csőtörtést mutatja. Ő és az utcabeliek úgy vélik, ez is a teherjárművek keltette rezgés miatt van, féltik a házaikat, megrepedeznek a falak, a járólapok Fotó: Nagy Jácint

Szent György-napi vásár

Vidámabb témánk is volt: színpadi produkciók, kiállítás színesítette a Szent György-napi vásár programját a skanzenben. Az ősi pásztorünnephez és Sárkányölő Szent György alakjához kapcsolódó, sorban a 22. vásáron népi hagyományokat őrző iparművészek, kézműves, natúr és biotermékek, színpadi produkciók és foglalkozások is várták a vendégeket. A fazekasság volt az idei vásár hangsúlyos eleme, több program is ehhez kapcsolódott a kétnapos rendezvényen. És verseny is volt: egy lengyelországi skanzenben látott lovasíjászverseny adta az I. Szent György Torna ötletét – izgalmas bemutatókat tartottak hagyományőrző csapatok tagjai.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában