ősszel kész lehet

2018.04.13. 20:13

Konténerbölcsőde lehet a megoldás Vépen?

Pályázatokról döntöttek a képviselők a legutóbbi testületi ülésen. Több variáció felmerült a bölcsőde építésére. Májusban kezdődhet a Zöld Város kivitelezése.

Tóth Kata

Kosárné Varga Anett úgy tervezi, három évig otthon marad a kislányával, Erzsébettel. Ettől függetlenül örül a leendő bölcsinek, szerinte sok édesanya gondját megoldja a városban Fotó: Szendi Péter/Vas Népe

Lemondott a Tudás Fája Közalapítvány kuratóriumának egyik tagja, a létszám továbbra is megfelel a törvényi előírásoknak, nem vonnak be új tagot. Kérelemmel fordult a közalapítvány a testülethez – az eddig a gyerekek lovagoltatására kapott havi 50 ezer forintot szeretnék egyéb sportcélra felhasználni. A tanév végéig tartó időszakra fenntartják a támogatást, a képviselők megszavazták az összeget.

Sportparkra lett jogosult Vép

A szabályozási tervvel újabb szakaszba jutott a város: visszaérkeztek a partnerségi egyeztetésre a vélemények, módosítási javaslatok. Ezeket a tervező beépíti a végleges változatba, a képviselő-testületnek határozattal kell lezárnia a partnerségi egyeztetést, vállalva, hogy az abban foglaltakat teljesítik. Az egyeztetés lezárását egyhangúlag elfogadta a testület.

C típusú sportparkra lett jogosult Vép, két évvel korábbi pályázatra érkezett most válasz. Kilencven négyzetméternyi alapterületen nyolc felnőtt-tornaeszközt helyeznek el, a városnak csak a helyet kell hozzá biztosítania. Új helyszínként felmerült a sportpálya. A képviselők rövid eszmecsere után a korábban tervezett, víztorony környéki terület mellett döntöttek.

Két pályázati lehetőségről tájékoztatta képviselőtársait Kovács Péter polgármester. A klímapályázat az egyik: klímastratégiai tervet lehet benyújtani, és előadásokra, létesítményekre pályázni – 14 millió forint igényelhető, száz százalékos támogatással Nyárig ráér dönteni a testület. A másik az Európa a polgárokért program, közvetlen uniós támogatással – 7 millió forintra lehet pályázni a testvérvárosokkal közös programokra. A határidő szeptember – a pályázatok beadásáról később döntenek.

Kosárné Varga Anett úgy tervezi, három évig otthon marad a kislányával, Erzsébettel. Ettől függetlenül örül a leendő bölcsinek, szerinte sok édesanya gondját megoldja a városban Fotó: Szendi Péter/Vas Népe

Zöld Város, bölcsőde

A Zöld Város pályázat engedélyezési és kiviteli tervei is elkészültek, a közbeszerzőt is kiválasztotta a város, most kiírják a kivitelezésre a pályázatot. Öt cégnek küldik ki a felhívást, a terv szerint május közepén szerződést kötnek a kivitelezővel, október közepéig befejeződhet a munka a városközpontban.

Napirendre került a bölcsőde ügye is. A Miniszterelnökségtől érkezett levél néhány hete: a pályázat szerinti kétcsoportos bölcsőde megépítésére a maximált építőipari kivitelezési ár 6 millió 200 ezer forint gyermekenként, ennél magasabb összeg nem szerepelhet a pályázatban építési költségként. Ha le tudják szorítani a költségeket erre az összegre, akkor fordulhat az államkincstárhoz többlettámogatási igénnyel a város. Azóta Kovács Péter tárgyalt az államkincstárral és a megyei közgyűlés elnökével is. Ahhoz, hogy a jelenleg rendelkezésre álló 80 millió forinthoz további támogatást kapjanak, szakértői vizsgálatra és egyedi kormánydöntésre van szükség. Az idő viszont sürget: valószínűbb, hogy más megoldást kell választani. A gyerekek elhelyezésére felmerült a konténeres bölcsőde (a fővárosban sok helyen működik ilyen), ami ideiglenes megoldásként is elképzelhető, a konténer később is felhasználható, szociális bérlakásként például. A harmadik opció az egycsoportos, hét gyermeket fogadni kész minibölcsőde, egy használt városi ingatlan megvásárlásával.

Két pályázatban vesz részt Vép, az egyikben konzorciumban másik négy településsel. Ha nyer, megépülhet a kiállítótér galériája, és élményprogramokat is lehet a forrásból szervezni. A Helyben vagyunk pályázat helyi értékekhez kötődő rendezvényeket támogat. Erdődy-napot rendeznének előadásokkal, kiállításokkal, középkori hármas esküvővel szeptember végén.

A megyei közgyűlés elnöke levélben fordult a testülethez: novemberben megjelenik a megye összes I. világháborús emlékművét tartalmazó kiadvány, ehhez kért hozzájárulást. Kovács Péter polgármester javaslatát – öt példányt rendeljen meg a város – elfogadták a képviselők.

Július 30-ától augusztus 24-éig tervezi zárvatartását a Vadvirág Óvoda – amennyiben igény van rá, ügyeletet tartanak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában