A rózsára szánt idő

2018.04.10. 21:05

Egész héten át tart az Olad-Simon Napok a szombathelyi iskolában

Oladon tematikus hetet tartanak, tegnap a Tarisznyások együttessel a költészet napját is megünnepelték. Az Oladi Általános Iskolában az Olad-Simon Napokkal ünnepelnek. Tegnap csinos ruhában, az iskola egyedi nyakkendőjében várták a színpadra lépő Tarisznyások zenekart az intézmény felső tagozatos diákjai.

Lutor Katalin

Balról: Molnár András, Kiss Attila, Pados Zsolt – a Tarisznyások a költészet napján Fotó: Nagy Jácint / Vas Népe

- Versekkel sokféle érzelmet ki lehet fejezni -, mondja Kiss Attila, az együttes énekese, s egy-egy költemény rejtelmeit a zene csak kiemeli. A koncertet tematikus csokrokra osztották: természeti szépségekről, a tavasz csodáiról és szerelemről is énekeltek.

Az oladi aulában helytörténeti és képzőművészeti kiállítás látható alsó tagozatos diákok munkáiból, a tárlat témája az utazás: időben és térben. A gyerekek vágyaikat valósították meg: a lehetőségek színes tárházát földön, vízen, levegőben. Az időutazás témáját évfordulók határozták meg, ez már szinte hagyomány az iskolában: az egyik apropó, hogy száz éve ért véget az első világháború, a másik pedig a Mátyás király-emlékév. Az előbbit saját készítésű tábori képeslapokkal idézték meg, a saját munkákhoz a Vas megyei képeslapgyűjtők háborús kiállítása is munícióval szolgált. Mátyás király korát pedig iniciálék, miniatűrök és kódexek közvetítették.

Balról: Molnár András, Kiss Attila, Pados Zsolt – a Tarisznyások a költészet napján Fotó: Nagy Jácint / Vas Népe

Érdekes kiállítási tárgyak

Osztálykönyvek is helyet kaptak a kiállításon: naplószerűen dokumentálják, merre jártak Szombathelyen az osztályok a tanév során. Kiemelkedő részét képezi a kiállításnak Henrie Alexis Rielle 8. osztályos tanuló alkotásainak gyűjteménye: ő a japán anime jellegzetes figurái alapján alapján rajzolta meg saját karaktereit.

Az iskola fontosnak tartja a tapasztalást. Ezért a Savaria Múzeum és a képtár rendezvényeinek állandó látogatói az osztályok. – A kézműves foglalkozásokon csodákat alkotnak a tanulók – igazi kincseket, meséli Csapláros Andrea, a Savaria MHV Múzeum igazgatója. A diákok többé nem fogják elefántcsonttoronynak tartani a múzeumokat: tudják, bátran bejöhetnek. Így született meg ez a naplóbejegyzés is egy kisdiák tollából: „Szerintem a legjobb dolog az volt, hogy ide eljutottam. Ez számomra kincs.”

Szerencsések azok a diákok, akik itt tanulnak, mondta Fodor István szombathelyi tankerületi igazgató, hiszen nagyszerű pedagógusok segítik a munkát. Ráadásul létrejöhetett egy remek előadás: a diákság egyik fele kulturális utazásra vitte a másik felét. Műsorukban bejártuk Oroszországot, Horvátországot, Ausztriát, Olaszországot és persze a végén hazaérkeztünk Magyarországra is.

Mindig fontos időt szánni arra, hogy megismerjük és befogadjuk a világ csodáit, folytatta Fodor István. Gondoljunk csak a kis hercegre: „Az idő, amit a rózsádra vesztegettél: az teszi olyan fontossá a rózsádat.” (Saint-Exupery)

A héten további programok várhatók: az Olad Kupa, az Öveges-nap, majd pénteken az Országos József Attila Mese-, Vers-, és Novellaíró Pályázat díjkiosztó ünnepsége és a Léleksimogató című antológia bemutatója.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában