megkérdezésük nélkül

2018.05.10. 07:00

A bucsuiak az átjátszótorony miatt féltik egészségüket és ingatlanjaikat

Hatalmas a felháborodás egy mobiltelefon-átjátszó torony miatt, amelyet a lakosok megkérdezése nélkül építettek a házak közvetlen közelébe.

Budai Dávid

A felháborodott bucsuiak nem értik, miért nem kérdezték meg őket a torony építéséről. Nem kérnek az átjátszóból Fotó: Unger Tamás / Vas Népe

A hatszáz lakosú település nagy része egy völgyben fekszik, emiatt a faluban meglehetősen rossz a telefonos lefedettség, hol van térerő, hol nincs. A József Attila utcában, a temető mellett nemrég építettek fel egy mobiltelefon-átjátszó tornyot, ami akár megoldás is lehetne az évtizedes problémára. Sokak szerint azonban nem így van, sőt a probléma maga a torony.

Tucatnyi felháborodott lakos – köztük több fiatal anyuka gyermekeikkel – gyülekezett tegnap délelőtt tíz órakor a temető mellett frissen felállított 21 méter magas torony mellett. Többségük az átjátszóállomástól mindössze néhány tíz méterre lakik, holott ők úgy tudják, legalább másfél kilométerre a település határától lehetne csak ilyen tornyot felállítani az egészségügyi kockázatok miatt.

Több ott élő elmondta, félnek a sugárzástól, féltik gyermekeiket.

Halász Imre egy tervrajzon azt mutatja, hogy akadt volna alkalmasabb hely is a toronynak, a település határain túl. Igaz, ott nincsen olyan infrastruktúra, mint itt, de úgy senkit nem zavart volna Fotó: Unger Tamás/ VN

Elértéktelenedő ingatlanok?

Tartanak attól is, hogy ingatlanjaik elértéktelenednek, hiszen ki akarna a torony közvetlen szomszédságába költözni, azt pedig külön felháborítónak tartják, hogy a torony a temető mellett van. Elmesélték, többször próbáltak párbeszédet kezdeményezni a polgármesterrel az építkezés óta, de érdemben egyszer sem tudtak tárgyalni a problémáról, mivel a fogadóórák és a lakossági fórumok is rendre elmaradtak. Mint elmondták, a faluban általános a felháborodás a megkérdezésük nélkül épített átjátszó miatt, amiért ráadásul szerintük nevetségesen keveset, évente mindössze 400 ezer forint bérleti díjat fizet a szolgáltató, ez havonta 34 ezer forintot jelent, ami kevesebb, mint egy bucsui albérlet – hangoztatták többen is.

Teljes titokban

Horváth Tímea, a település polgármestere a 2016 augusztus 19-i képviselő-testületi ülésen tájékoztatta a képviselő-testületet, hogy az egyik távközlési szolgáltató olyan ideális önkormányzati területet keres, ahol felállíthatnának egy átjátszótornyot. Rövidesen találtak is egy alkalmas helyet a temető mellett. Mivel a terület egy magaslaton fekszik, garantáltan jó lesz a vétel – állapították meg a szakemberek. A bérleti szerződés 2017. január 30-án létre is jött a polgármester és a szolgáltató képviselői között. A 2017. május 29-ei képviselő-testületi ülésen a polgármester bejelentette, hogy a tornyot nyáron építik fel.

Végül az építkezés 2018. január 16-án kezdődött meg, teljes titokban, a lakosokat azóta sem értesítette senki. Halász Imre az épülő toronnyal szemben lakik, ő az építkezésen dolgozó munkásoktól tudta meg, hogy mi történik a házától néhány méterre. Elkezdett nyomozni az ügyben, és kiderítette, hogy a képviselő-testületi ülések jegyzőkönyveiben nem szerepel írásos előterjesztés napirendi pontként a szerződés megtárgyalásáról, és a képviselő-testület annak idején nem is hatalmazta fel a polgármestert a bérleti szerződés megkötésére, ezért 2018. január 29-én törvényességi felügyeleti eljárás lefolytatását kezdeményezte a kormányhivatal szombathelyi járási hivatal hatósági főosztályánál. A torony közben csendben tovább épült.

A felháborodott bucsuiak nem értik, miért nem kérdezték meg őket a torony építéséről. Nem kérnek az átjátszóból Fotó: Unger Tamás / Vas Népe

Ez év februárjában ismét előkerült a téma a testületi ülésen, ekkor a polgármester arra kérte a testületet, hogy támogassák utólag az érintett terület bérbeadását. A képviselő-testület az elhangzottakat tudomásul vette, és egyhangúlag – öt igen szavazattal – támogatták, hogy a telefonos cég évi 400 ezer forintért kibérelje a területet. Nem sokkal később azonban megérkezett a válasz a Vas Megyei Kormányhivatalból, ahol időközben lefolytatták a törvényességi felügyeleti eljárást. Kiderült, a polgármester valóban a képviselő-testület által átruházott hatáskör hiányában döntött a szerződés megkötéséről, ami jogszabályellenes volt. 2018. április 28-án ismét ülésezett a képviselő-testület, ekkor már tényleg puskaporos volt a levegő, látszott ez abból is, hogy az egyik napirendi pont a képviselő-testület feloszlatása volt. Ez végül elmaradt, de Horváth Bálint képviselő lemondott, és hatálytalanították a februárban utólagosan jóváhagyott szerződést. Május 9-ére ismét testületi ülést hívtak össze az üggyel kapcsolatban, ám azt végül az utolsó pillanatban lemondták. Itt tartunk most.

A megkérdezettek szerint a polgármester szándékosan kerüli a lakosokkal való találkozást, mint ahogyan az sem véletlen, hogy nem tájékoztatta őket az épülő toronyról, tudhatta ugyanis, hogy azt nem szavazták volna meg. Többen úgy vélekedtek, hogy a történtek után a polgármesternek le kellene mondania hivataláról, és a képviselő-testületnek is fel kellene állnia. Azt minden megkérdezett hangsúlyozta, hogy nincsenek a fejlődés ellen. Az átjátszótoronyra is szükség van, sőt még a településnek is jól jöhet egy tisztességes bérleti díj. Azt azonban, hogy a megkérdezésük nélkül, a közvetlen közelükben felépítsenek egy átjátszótornyot, amely negatív hatással lehet az egészségükre és elértékteleníti az ingatlanjaikat, nem tudják elfogadni. Pedig, mint mondták, lett volna más megoldás, Nardán és Bozsokon az átjátszót a házaktól távol, külterületen építették fel.

Természetesen az ügyben kerestük a polgármestert is, de lapzártánkig sem telefonon, sem személyesen nem sikerült beszélnünk vele. (Pedig tegnap éppen ügyfélfogadás lett volna a hivatalban, amely azonban – amint az az ajtóra kifüggesztett tájékoztatóból kiderült – hivatali átszervezés miatt zárva volt.) Horváth Tímea e-mailben úgy tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy május 14-én 16 óráig írásban válaszol a kérdéseinkre. bd

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában