jótékonyság

2018.05.15. 19:50

A hetyei fedél nélkül maradt családnak gyűjtenek Sitkén

Már csak 400 ezer forint kell, és meg tudják venni a házat annak a családnak, amelynek húsvéthétfőn égett le a régi otthona Egyházashetyén. Sitke is a család mellé áll, jótékonysági délutánt rendeznek, ahol lehet adakozni.

Merklin Tímea

Morgós István polgármester a háttérben a májusfával, amelyet a jótékonysági esten fognak kitáncolni Fotó: Nagy Jácint

Egyházashetyén tragikusan ért véget a húsvét egy többgenerációs család számára, a kazán felől tűz lobbant, és mindent elpusztított. A ház lakhatatlanná vált, lakói átmenetileg barátoknál vannak. Biztosításuk nem volt, megtakarításaik sincsenek. A havi bevételeik a létfenntartásra voltak elegendőek, de olyan emberek, akik a keveset is megosztják: a családban él egy örökbe fogadott kislány is.

Gyűjtés indult: eddig politikusok, közéleti és magánszemélyek, vállalkozók adakoztak, jelenleg 1 628 949 forint van az önkormányzat által nyitott számlán. Zolnai Attila egyházashetyei polgármester elmondta: a hamarosan összegyűlő kétmillió forint reményében már kinéztek egy parasztházat a faluban, amely ugyan felújításra szorul, de akár azonnal költözhető. Jöhetnek a vállalkozók, akik ebben ígértek segítséget, és lehet hozni a bútorokat, konyhai eszközöket, amelyek felajánlásként érkeztek.

Morgós István polgármester a háttérben a májusfával, amelyet a jótékonysági esten fognak kitáncolni Fotó: Nagy Jácint

A hiányzó 400 ezer forintot most Sitkén próbálják összegyűjteni. Morgós István polgármestertől megtudtuk: májusfa-kitáncolással egybekötött jótékonysági estet rendeznek június 2-án a sitkei művelődési házban, Majthényi Lászlónak, a Vas Megyei Önkormányzat elnökének megnyitójával. Fellép a Sitkei Citerazenekar, külön a felnőttek és a gyerekek együttese, a sitkei Eszterlánc Gyermekcsoport, a celli Keme-nesalja Néptánccsoport, a Sárvári Vármelléki Óvoda tehetséggondozó néptáncos csoportja, a Koncz János AMI néptánc tanszakának növendékei. Énekelnek: Csóka Bella Zsóka, Soponyai Réka, Sebesi Gréta, Sulyok Anna, Balázs és Zsófia.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában