Félidő

2018.05.18. 07:00

Az új kőszegi tűzoltólaktanya félig már kész, a régi átalakul

A tervezett ütemben épül az új tűzoltólaktanya. A második szakaszához ért a munka, erről szerződött a napokban a város a kivitelezővel.

Tóth Kata

Huber László polgármester a garázst mutatja, ahová három gépjármű tud majd beállni. A korábbi bejárásokhoz képest mindig szebb, újabb képet mutat az épület Fotó: Szendi Péter

Támogatás

A másfél évszázados múlttal rendelkező Kőszegi Önkéntes Tűzoltó Egyesület korszerű és teljesen felszerelt új telephelyén állhat majd a térség szolgálatába. A kormány támogatásának köszönhetően összesen 187,5 millió forintból valósulhat meg az a projekt, amelynek részleteiről, aktuális állapotáról Huber László polgármestert kérdeztük. – Az idei évünk az önkéntes tűzoltó-egyesület 150 éves jubileumáról szól, ennek a megkoronázása lesz az új laktanya, amelyet reményeink szerint szeptemberben át tudunk adni műszakilag, októberben pedig véglegesen is – mondta a polgármester, hozzátéve, hogy a támogatáson felül az önkormányzat saját költségvetéséből mintegy 20 millió forintot költ el: az előírásoknak megfelelően megfelelő útcsatlakozást biztosít, új útburkolat is lesz a tűzoltólaktanyához bevezető szakaszon.

A ütemezés hátterét is említette: az első részlet, egy kormányhatározat értelmében 100 millió forint, tavalyelőtt év végén érkezett az önkormányzat számlájára, a másikról – a tűzoltólaktanya építésének befejezésére szánt 87,5 millió forintról – Ágh Péter országgyűlési képviselő márciusban tett bejelentést.

Félidő

Az építkezés most a félidejénél tart: a helyszínen szerkezetkészen áll az épület, burkolt, vakolt felületekkel, az udvaron még láthatóan sok a teendő. – Ott lesz a főbejárat, balra az ügyeleti helyiség, jobbra egy iroda és az öltöző. A garázsba három tűzoltóautó tud majd bejárni, a hátsó falán tömlőszárítót alakítanak ki, a mellette lévő kisebb garázsban jut hely járműveknek, felszereléseknek egyaránt. Térburkolatot kap a hátsó udvar, mellette kellemes környezetben ott van a Malom-árok, az emeleten társalgó lesz, ott lehet tartani például az összejöveteleket, az állománygyűléseket – vezetett végig Huber László a mintegy 500 négyzetméteres épületben.

Huber László polgármester a garázst mutatja, ahová három gépjármű tud majd beállni. A korábbi bejárásokhoz képest mindig szebb, újabb képet mutat az épület Fotó: Szendi Péter

Régi tűzoltólaktanya

A régi tűzoltólaktanya a Városmajorban van, a terület rehabilitációjának részeként új funkciót kap: a megüresedő laktanya garázsaiból

kisebb zárt vásárcsarnok készül, a felszabaduló egyéb helyiségek a piacot szolgálják ki: két üzlethelyiséget, irodát, mellékhelyiséget, valamint gombavizsgálót alakítanak ki a tervek szerint. A mobil és a szabadtéri piacnak a mostani tűzoltóság előtti területen lesz helye. Ott még folyamatban van az engedélyezési eljárás, amint az engedélyek meglesznek, elindulhat a közbeszerzés, amelynek az eredményét nyár végén, ősz elején tudják kihirdetni, utána indulhat a kivitelezés folyamata.

Huber László polgármester már az irodájában mutatja: Szent Flórián-emlékplakettet kapott a tűzoltó-egyesület két héttel ezelőtti jubileumi ünnepségén. Büszke a díjra, azt mondja, igyekszik megszolgálni a jövőben is. Ő az önkormányzat nevében az önkéntes tűzoltó egyesületnek – kiemelkedő munkája elismeréseként – Kőszeg Városért díjat adott át. Az állomány tagjai közül pedig Abért András Márk, Abért Gáborné, Kelemen Tamás, Rába Áron, Schwahofer Attila és Schwahofer Károlyné egyéni elismerést vehetett át: Kőszeg Önkormányzatának Kitüntető Oklevelét. Hosszú ideig kimagasló munkát végeztek, ezt méltányolta a testület az oklevéllel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában