kerékpárút, járda

2018.05.17. 09:00

Bizonyított a megszépült szombathelyi sétány

Kerékpárosok és gyalogosok egyaránt örülhetnek a megújult Perintparti sétánynak. A korszerűsített út mellett csapadékvíz-elvezető is épült: az árok jól bírta az elmúlt csapadékos napok terhelését.

SZMK

A kerékpárral közlekedők már birtokba vehették az új utat Fotó: szombathely.hu/Cseh Gábor

A műszaki átadás már korábban megtörtént, most hivatalosan is átadták a Perintparti sétányt. Az 1970 körül épült, mintegy öt méter széles útszakaszt most először korszerűsítették, így nagyon rossz állapotban volt már a burkolat – mondta el dr. Puskás Tivadar polgármester.

A 60 millió forintos beruházást három évvel ezelőtt kezdeményezte a körzet önkormányzati képviselője, dr. Czeglédy Csaba, akit a tegnapi átadáson dr. Nemény András frakcióvezető képviselt.

A sétányon kétirányú kerékpárutat és járdát alakítottak ki, mellette pedig egy – meglehetősen mély – vízelvezető árok is készült. Dr. Puskás Tivadar megemlítette, hogy az elmúlt napok igen csapadékos időjárása alkalmat is adott utóbbi tesztelésére, és úgy látják, hogy megfelelt a célnak.

A kerékpárral közlekedők már birtokba vehették az új utat Fotó: szombathely.hu/Cseh Gábor

Illés Károly alpolgármester kérdésünkre elmondta, hogy hamarosan a város más részein is megkezdődik a kerékpárút-hálózat bővítése, ehhez a tervek már rendelkezésre állnak.

Az 500 méteres sétány korszerűsítését – a csapadékvíz-elvezetővel együtt – a város saját költségvetéséből valósította meg, mégpedig egy olyan környezetbarát technológiát használva, amelynek során nem keletkezett hulladék, ugyanis a burkolatot a régi aszfalt maradványaiból, a helyszínen mindent újrahasznosítva oldották meg a szakemberek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában