Két szombathelyi srác új életet lehelt a legendás vasi buszba

A BZ-98-13, majd AAT-310-es rendszámmal rendelkező jármű sok embert szállított a kétezres években és annak előtte Szombathely és Szentgotthárd környékén. Reszneki Ákos és Farkas Milán meglátta a leselejtezett járműben a potenciált, amikor egy fotót szerettek volna készíteni róla.

Az autóbusz, mikor megkerestük, már 9 éve állt egy helyben. Korából adódóan selejt listára került, így az első és legfontosabb volt a Volán által támasztott szigorú műszaki feltételek ellenőrzése, biztosítása: vázszerkezet ellenőrzése, fékrendszer, motor, váltó, illetve futómű alkatrészeinek átvizsgálása a mai műszaki követelményinek megfelelően. A volán társaság több részlegének vezetőjével kellett egyeztetnünk. A koordinációs igazgató bocsájtotta rendelkezésünkre a buszt, a szombathelyi műszaki központ vezetője, Maár Tamás pedig a műszaki feltételeket biztosította számunkra. Utána jött a csinosítás sok-sok munkaóra illetve talán még több tisztítószer ,hogy a munkás évek nyomait eltüntesse az ember. Igazából sok utánajárás, engedélyeztetés és szerencse kellet a projektünkhöz.- így mesélt a munkafolyamatról Reszneki Ákos.

Azt is elárulta, az az autóbuszra még egy teljes restaurálás is vár majd, hisz céljuk az, hogy a 42 éves sárga csodát- ahogy ők nevezik- megőrizzék az utókor számára. Talán idén is nagyon sok ember szemébe könnyeket csal a két évvel ezelőttihez hasonlóan. – mondta Ákos. Akkor Tapolcán megrendezett Első Nemzetközi Ikarus Találkozóra vitték a járművet a lelkes fiatalemberek.Munkájukat a helyi busztársaság is sokban segítette, többek között azzal, hogy míg korábban szabad égbolt alatt pihent, jelenleg autóbusz-garázsban várja a további csinosítást.

Természetesen az is érdekelt minket, hogy mi visz rá két fiatal férfit, hogy egy ilyen projektbe fogjon. A válasz nem volt meglepő, a buszok iránti vonzalom már kicsi korban kialakult. Ákos édesapja is egy hasonló autóbusszal indította vállalkozását, így ő már ekkor közelebb került hozzájuk. Mára már ő is buszsofőrként dolgozik. – Ez egy úgymond végtelen és tradíció és szerelem a családunkban. A barátom – pedig a vasúthoz közel nőtt fel, őt ott érintette meg a buszok utáni szerelem.- mondta. Farkas Milán, a projekt másik vezetője karosszéria gyakornok volt a busztársaságnál, így nem csak vonzalom, de szakértelem is társul a járművekhez. A fiatal férfiak olyan emberekkel is beszéltek „kutatásuk” során, akik korábban dolgoztak a buszon vagy jól ismerték azt.

Arra a kérdésünkre, hogy mi a tervük az Ikarusszal a továbbiakban, ezt válaszolta Reszneki Ákos: Projectünk még jó pár évig ugyanaz – Farkas Milán barátommal és a busztársasággal karöltve – akik a tulajdonos cég – csinosítgatni a buszt, valamint kiállításokra vinni, illetve teljesen végig kísérni az újjászületés útján.

A két férfi egy frappáns bemutatkozást is írt az újjászületett járműnek:

Kedves Látogató!

Bemutatkoznék: én egy Ikarus 280 típusú autóbusz vagyok. Születésemet a hajdani Volán 17. számú vállalat rendelésének köszönhetem, melyet 1975-ben adott le a Mátyásföldi Ikarus gyár felé. Rajtam kívül 4 társamra tartottak igényt. 1976.12.05-én gördültem le a szalagról 1121-szériaszámmal. Még azév decemberében, ünnepélyes keretek között megkaptam akkori rendszámom: GF-00-19. Így már büszkén állhattunk hadrendbe a Volán helyi üzemegységénél.

Végeztük a munkánkat, gyűltek a kilométerek, és szolgáltuk a kedves utazóközönséget.

1982-ben a rendszerváltás engem is elért, ekkor kaptam meg a BZ-98-13-as számot.1990-ben, közel 14 év szorgos munkával eltöltött idő után kaptam egy kis vérfrissítést motor, futómű, vázfelújítás keretein belül. Eltelt 4 hónap és újra csillogtam-villogtam, mint 14 évvel azelőtt.

És ekkortájt kaptam meg végső lajstromjelem, amit utolsó napjaimig hordtam. Ez volt a AAT-310.

Teltek-múltak az évek, társaim lassan kikoptak mellőlem, és én is feledésbe merültem 9 évig. Mára az országba egyedülálló vagyok , mivel jelen pillanatba az egyetlen működő síkműszerfalas példány maradtam. Munkám során bejártam Szombathelyt, Szentgotthárdot és még sok-sok vidéket. 2018-at írunk. eltelt 2 év az utolsó találkozásunk óta. Immáron 42 éves vagyok, de a pihenés után újra találkozhattok velem és testvéreimmel Tapolcán, Május 12-én 8 órától – a tavas barlang mellet. Köszönettel tartozok azoknak, akik eddig is meglátták bennem a szépet, a jót és nem hagytak feledésbe merülni, hogy még öregen is de itt legyek veletek .

Hobbid az autók, motorok vagy más jármű felújítása? Esetleg hallottál valami érdekes történetet, vagy van egy jó fotód? Küldd el nekünk a [email protected]!