Bográcsok a templomkertben

2018.05.14. 07:00

Másodszor rendezett közösségi napot a szombathelyi református gyülekezet

„Jöjjenek minél többen futni, főzni, játszani, enni, inni és nagyokat beszélgetni, mert minél többfelé tudjuk osztani örömünket, az annál nagyobb lesz” - ezzel a gondolattal hívta a szombathelyi református gyülekezet közösségi napra az érdeklődőket szombaton.

SZMK

Színes programokat állítottak össze: rendeztek futóversenyt, kézműves kirakodóvásárt, főzőversenyt, orgonakoncertet, gyerekműsorokat. A nevezési díjakkal és az adományokkal egy új, nem elektromos orgona vásárlásához járultak hozzá a résztvevők.

- Szerettünk volna minél többeket megszólítani, és megmutatni számukra, hogy egy vallási közösség együttléte nemcsak az elmélyülésre, de a tartalmas szórakozásra, a kikapcsolódásra is alkalmat ad. Tavaly, a reformáció ötszázadik évfordulóján szerveztünk először hasonló rendezvényt, annak sikere ösztönözte gyülekezetünk tagjait a folytatásra – mondta el Jakab Bálint Mihály református lelkész. Idén meghívták az Őrségi Református Egyházmegye gyülekezeteit Vas és Zala megyéből.

A templom előtti téren reggel közös bemelegítést tartottak a futók, majd elindultak a különböző távokon. Két és fél, öt vagy tíz kilométernek vághattak neki a résztvevők, közben 500 méteren kvízkérdésekkel, a célban pedig hagymás zsíros kenyérrel várták őket; a legjobbak érmet is kaptak. Aki nem futott, de próbára tette az állóképességét, az ötszáz méteres távon gyalogolhatott.

Többen saját készítésű süteménnyel lepték meg a vendégeket, az asszonyok lángost, a férfiak faszénen húst sütöttek. A templom kertjében zajlott a főzőverseny. A bográcsokban rotyogtak az ételek, ezeknek az illata messziről csalogatta az éhes vendégeket. Itt készült a „legbátrabb” kercaszomori vadpörkölt – az Őrség természeti ajándékaiból, az erdélyi ihletésű, saját füstölésű csülkökből főtt bableves vagy éppen a vaddisznóhússal bolondított gulyás, kísérőnek jóféle házi pálinka járt.

A gyerekeket a Triola együttes, Galambos Berni és Bujtás Ervin zenés interaktív műsora szórakoztatta, emellett a kézműves-foglalkozásokba vagy a játékos vetélkedőkbe is bekapcsolódhattak. A szombathelyi Református Ifjúsági Zenekar produkciója is nagy sikert aratott. Aki pedig csendesebb programra vágyott a forgatagban, meghallgathatta a templomban Csupor Márton orgonajátékát.

Pünkösdkor nagy ünnep lesz a gyülekezetben, a konfirmáció, amivel az egyház felnőtt tagjai közé fogadja a fogadalmat tevőket. A 14 éves fiatalok mellett hat felnőtt is vallást tesz a hitéről.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában