2018.05.15. 07:00
Mit gondol a szülészeten dolgozó ápolónő, a lelkész, az újdonsült anyuka és apuka?
1994-ben az ENSZ május 15-ét a család nemzetközi napjává nyilvánította. A felhíváshoz Magyarország is csatlakozott. A kezdeményezés a figyelmet a családra, a társadalom legfontosabb „intézményére” irányítja. Vajon mit jelent a család élménye a szülésznőnek, mit tanít a lelkész, és mit gondol róla a fiatal pár, néhány órával gyermekük megszületése után?

Kálmán-Soós Zsuzsanna és Kálmán Zoltán az újszülött Sárával Fotó: Unger Tamás
Nagy Ferencné, a Markusovszky kórház szülészetének osztályvezető ápolója kihívásról, egy életen át lüktető feladatról, valami különös átlényegülésről, óriási erők megmozdulásáról beszél.
– Nekem ott kezdődik a család. Tudom, hogy előtte már számtalan pillanat jelzi az összetartozást, hogy a szerelem gazdagítja, felemeli a leendő édesapát és édesanyát, de a gyermek világrajövetele mégis minden addigi történetet felülír. Naponta látom a családok virulását a gyermekük megszületésének pillanatában, ugyanakkor azt is látom, hogy az áradó öröm egyben rengeteg nehézség megjelenését is előidézi. Mert semmi nem olyan, mint ahogy azt megálmodjuk, tüskék és sziklák állják az utunkat. Mégis leírhatatlan csodát jelent, ha magam is részese lehetek családok kiteljesedésének.
A szülésznő élményén is túlmutat a Kálmán család öröme. Szinte velük örül, aki együtt láthatja őket, néhány órával azután, hogy családjuk Sárával lett teljessé. Kálmán- Soós Zsuzsanna és Kálmán Zoltán körülölelik a kis jövevényt, örvendeznek, minden mozdulatát lesik és vigyázzák.
– Mostanáig az egyetlen kisfiunkat, Zalánt nevelgettük. Most pedig ajándékot vihetünk majd neki, kistesót az otthonunkba. A fiunk reggel úgy ment óvodába, hogy mindenkinek az érkező kishúgáról mesélt, be nem állt a szája! Lesz nagy öröm, ha néhány nap múlva hazaérkezik Sára. Mostanáig naponta hallgatózott, beszélgetett hozzá, éjszakánként pedig vele álmodott – mesélik.

Gregersen-Labossa György evangélikus lelkész a családról mint társadalmunk parányi sejtjéről beszél, az óriási felelősségről és a család intézményének válságáról is, akkor elkomorodik:
– A teremtés rendjébe kell illeszkednünk. Nem elég, ha redukált valóságot élünk, nem elég, ha csak „látszat családokban”, látszat együttlétekre korlátozódnak az esték. A férfi és nő közös óhajtása a gyermek megszületésével válik családdá, de ezért az élményért még sokat kell tenni. Nevelni, tanítani kell a gyermekeinket. Nálunk, az egyházban minden istentisztelet családi alkalom. Mi, akik együtt vagyunk, úgy segíthetjük egymást, hogy újragondoljuk az elköteleződést. Meg kell találnunk az elveszettnek tűnő értékeket, hogy újra eredeti szerepkörébe térhessen vissza férfi és nő, édesapa és édesanya. Hogy a gyermek az értelmes célok mentén nőhessen fel. A család napja a legnagyobb ünnep kellene, hogy legyen, mégsem az. Besüpped a többi szürke nap közé. Néha nem kellene más, csak hogy beszéljünk róla, hogy példaként mutassunk be édesapákat és édesanyákat. Hogy érték lehessen újra a gyermekvállalás. Ma már egyre több fiatal készül a házasságkötésre, úgy tűnik, újra fontos céllá válhat a nagycsalád, ahol az ünnepeket igazán érdemes lesz megtartani – sorolja.