beszámoló

2018.06.01. 07:00

A legtöbb gond a balesetekkel van Vas megyében

Több lett a bűncselekmény tavaly és kevesebb a baleset, mégis az utóbbi okozott nagyobb gondot.

Budai Dávid

Dr. Tiborcz János Vas megyei rendőr-főkapitány a megyeházán tartotta beszámolóját a 2017-es évről Fotó: Nagy Jácint

A regisztrált bűncselekmények száma tavaly 4236-ról 4562-re, 7,7 százalékkal emelkedett. Legtöbbször lopás miatt indult eljárás, de sok volt még a csalás és a szándékos rongálás is. Három rendőrkapitányság működési területén csökkent, míg három rendőrkapitányság működési területén emelkedett a bűncselekmények száma. A Vasvári Rendőrkapitányság illetékességi területén több mint harminc százalékkal kevesebb, míg a Szombathelyi Rendőrkapitányság területén több mint 27 százalékkal több munkát adtak tavaly a rendőröknek az elkövetők. A megyében elkövetett bűncselekményeknek egyébként több mint felét Szombathelyen követték el – derül ki abból a beszámolóból, ami Vas megye 2017-es közbiztonsági helyzetét összegzi.

A bűncselekmények számának emelkedése ellenére azonban nem olyan rossz a helyzet. Egyrészt tavaly több mint 43 százalékkal kevesebb bűncselekmény történt, mint 2010-ben, és ha az elmúlt nyolc év átlagát vesszük, akkor is több mint 25 százalékos csökkenés figyelhető meg. A megye részesedése az ország bűnözéséből továbbra is mindössze kettő százalék körüli, nyomozási eredményességük a vasi rendőröknek a harmadik, míg felderítési eredményességük a második helyre volt elég országos viszonylatban tavaly.

Tavaly összesen 516 közúti közlekedési baleset történt a korábbi 531-gyel szemben, a halálos kimenetelű balesetek száma pedig 24-ről 21-re csökkent 2016-hoz képest, 1,6 százalékkal nőtt viszont az ittasan balesetet okozók száma, amelyből tavaly: 47 volt. Dr. Tiborcz János Vas megyei rendőr-főkapitány megyeházán tartott beszámolójából kiderült, a csekély bűncselekmény-növekedés ellenére, a megye továbbra is a legbiztonságosabbak közé tartozik az országban, ráadásul Vas megye településeinek 12 százalékán egyáltalán nem történt bűncselekmény tavaly. A főkapitány szerint viszont a tavalyi kevesebb baleset is soknak számít – de mint mondta – nagyon nehéz kiszűrni a balesetet okozó autósokat, akik között továbbra is rengeteg a gyorshajtó.

Dr. Tiborcz János Vas megyei rendőr-főkapitány a megyeházán tartotta beszámolóját a 2017-es évről Fotó: Nagy Jácint

A hivatalos adatok szerint Magyarország határait 2015-ben 391 ezer illegális migráns lépte át, közülük 175 ezer átvonult Vas megyén. Míg 2016-ban tíz embercsempészt és 134 illegális migránst, addig tavaly egy embercsempészt és 18 illegális migránst fogtak el a vasi rendőrök.

A kedvező mutatók, a déli határvidéken időközben felépített kerítésnek köszönhetőek – hangsúlyozta dr. Tiborcz János. Elhangzott, a polgárőr egyesületek száma tavaly néggyel növekedett, amivel 74-re nőtt a számuk a megyében. Segítségük óriási, hiszen csak tavaly 1542 polgárőr 4474 órában végzett közös járőrszolgálatot a rendőrökkel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában