körülnéztünk az Ady téri pályaudvaron

2018.06.22. 07:00

Kánikulában jó a klíma: Hogy állnak a vasi buszok?

A vasi buszok jórészt légkondival pöfögnek. Itt a nyár, mindenkinek melege van – így hát megkérdeztük, milyen a Vas megyei buszok klíma felszereltsége.

Lutor Katalin

Szekér Norbert autóbusz-vezető a szellőzőnyílást mutatja az Ady téri pályaudvaron Fotó: Nagy Jácint / VN

Amikor kijön az igazi nyár, tanévzárók egymást követik, megváltozik a tömegközlekedés rendje is. Sokan eddig reggel és délután is igénybe vették a járatokat, de ezután sem kell félni: utas mindig van. Csütörtök délután nyakunkba vettük az Ady teret, hogy megtudjuk, milyen a Vas megyei járatok felszereltsége a légkondicionálókat tekintve – ehhez szakértőt is kérdeztünk, Hegedüs-Kuti Piroska kommunikációs vezetőt, aki az ÉNyKK képviseletében számos adattal alátámasztja a kutatásainkat, esetleges eddigi tapasztalatainkat.

Fodor Tivadarné tudja, hogy az ablakot be kell csukni, ha megy a klíma Fotó: Nagy Jácint / VN

Nagy megnyugvás

A délutáni kánikulában bár személyesen nem győződtünk meg a buszok komfortosságáról, olvasóinkat, utazókat és még padoknál várakozókat is kérdeztünk arról, hogyan érzik magukat az ingázások során. Nagy megnyugvás: pozitív válaszokat kaptunk. A megyében egyébként is a buszok közel fele klímával felszerelt, ami nagyon jó arány. A többin is gondoskodnak az ablakok, az árnyékolók meglétéről.

Sokan választják a tömegközlekedést nyáron is munka, egyéb elfoglaltság miatt akár nap mint nap a megyeszékhely és a környező települések között ingázók. A tapasztalat alapja az összehasonlítás: a tavalyi nyárhoz képest most sokkal kellemesebb idő van a buszokon. A légkondicionálót tényleg működtetik a járatokon, nem csak papíron van beszerelve. S bár bekapcsolásáról alapvetően a buszvezető dönt, úgy tűnik, őket is jobban megnyugtatja a hűs szélben utaztatott bérletes, mint aki bikiniben, törülközővel száll a járatra – ilyenre azért nincs sűrűn példa, hála a légkondinak.

A nagy melegre való tekintettel körbejártuk és megkérdeztük, hogy állnak a Vas megyei buszok a klímafelszereltség területén. Pozitív válaszokat kaptunk.

Sokszor gondolunk együttérzéssel azokra, akik hosszú utat tesznek meg tömegközlekedéssel.Hegedüs-Kuti Piroskától, az Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. (ÉNYKK) kommunikációs vezetőjétől azonban megnyugtató adatokat kaptunk azzal kapcsolatban, hogy mennyire komfortos ezt a fajta alternatívát választanunk, akár környezetünk megóvása érdekében is. Az ÉNYKK Vas megye területén 231 autóbuszt működtet, ebből 47 helyi, 184 pedig helyközi feladatokat lát el. A teljes „létszám” közel fele: 103 jármű rendelkezik klímaberendezéssel – tájékoztat minket Hegedüs-Kuti Piroska.

Szekér Norbert autóbusz-vezető a szellőzőnyílást mutatja az Ady téri pályaudvaron Fotó: Nagy Jácint / VN

Az, hogy a buszokon épp milyen lesz a hőmérséklet, évszaktól függően a buszvezető feladata eldönteni és beállítani. Az utasok nagy szerencséjére már egyre több jármű jól felszerelt, sőt az újonnan beszerzett buszoknál követelmény is, hogy legyen bennük klíma. Sok esetben pótolják is a hiányzó berendezést: az idei nyárra felkészülve hét autóbuszba szereltek készüléket.

Fontos a folyamatos tisztítás

Köztudott, hogy bármilyen légkondicionáló nem megfelelő tisztítása különböző betegségeknek is kényelmesen megágyaz. Az ÉNyKK Zrt. azonban igyekszik állandóan tisztán tartani ezeket, s a klíma nélküli buszokon az ablakok és a különböző árnyékolók is külön fi gyelmet kapnak. Az Ady téren csütörtökön kora délután éppen Nagytilajba készülnek a 11-es számú megállónál. Fodor Tivadarné is a buszra vár, az árnyékban húzódik. Erre az útvonalra nemrég új buszt kaptak, így nagyon jól működő klíma van. – Főleg, ha a buszsofőr is megtalálja a gombot – teszi hozzá egy úr a várakozók között. Fodor Tivadarnét a buszra is felkísérjük, nehezen lát. Ablakot keresünk, vajon el tudja-e húzni bárki, vagy szükséges hozzá nagyobb erőkifejtés? Nos, meggyűlik a bajunk. De a buszsofőr kisegít, légkondicionált buszon vagyunk, nagyon ritkán van szükség arra, hogy az ablakot kinyissák, de természetesen nyílik – máris mutatja.

Kicsit fél

Gecsei Erzsébet Pestről érkezett, nagy csomagokkal, vonattal. Most a Felsőcsatár felé induló buszt várja, 11 unokáját látogatja meg. Kicsit fél, de reménykedik, hogy nem lesz nagyon melege a döcögős úton. Ő úgy tapasztalja, sokan nem tudják, hogy nem kell kinyitni az ablakot, mert éppen működik a légkondicionáló. Havonta egyszer jár errefelé, alapvetően jók a tapasztalatai, inkább az unokákon gondolkodik már, talán nem is számít nagyon más.

Tavaly nem volt ilyen jó idő a buszokon

Mindennapos ingázót is kerestünk, hiszen ki tudná jobban megítélni a helyzetet, ha nem az, aki télen-nyáron buszra kell, hogy szálljon? Orsós Levente éppen a fülhallgatóját bogozza, készül a csaknem egyórás útra Ikervár felé. – Az idén egészen jó minden. Tavaly nem volt ilyen jó idő a buszokon – mondja. Télen még olykor előfordult, hogy fázott, de most már csak jó tapasztalatokról tud beszámolni. Nyugodtan állunk meg hűsítőt venni. Most már csak azt kívánjuk, az élet is légkondicionálóval legyen felszerelve. A buszvégállomás fedett, így bár a hőmérséklettől nem, de az időjárási viszonyoktól megvédi a várakozókat. Így hát jó utat, jó szelet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában