Megismételték a természetjárók a történelmi találkozót az Írott-kőnél

Múlt szombaton összesen hét irányból indultak el a kirándulók az Írott-kő meghódítására. Ausztria felől öt, míg tőlünk két helyszínről vágtak neki a túrázók a csúcsnak, Velemből és Kőszegről. Ez utóbbi túrát Bogáti András vezette, akit a zenés nemzetközi csúcstámadás hátteréről kérdeztünk. A Magyar Turista Szövetség 1938-ban emlékezett meg Szent István halálának 900. – és megalakulásának 25. évfordulójáról, ebből az alkalomból rendezték meg a Szent István-túrát, teljesítve az országos kéktúrát. 1988-ban aztán a Magyar Természetbarátok Szövetsége úgy döntött, hogy a Szent István-vándorlás 50. évfordulójának alkalmából indított vándortúra vezessen fel az Írott-kőre. Sikerült: több ezer osztrák és magyar turista találkozhatott a csúcson, köztük számos civil határőr. „A szögesdrót, a vasfüggöny kapujában várakoztunk, a Vid-kápolnától eltávolodva, valahol a Vörös-szikla környékén” – emlékezett 2008-ban Szabó Imre a történelmi találkozóra.

Szabó Imre volt akkor a környezetvédelmi és vízügyi miniszter, a Magyar Természetbarát Szövetség elnöke. Így folytatta: „A határőrkerület parancsnoka ígérte meg még az előző nap, hogy megnézhetjük a csillámpala kivillanásokat s aztán fölmehetünk, igen, fölmehetünk az Írott-kő csúcsára is, a kilátóba, ahová földi halandó, ha magyar, alig-alig juthatott föl.”

Harminc évvel ezelőtt a természetjárók megfogadták, hogy ötévente megismétlik a nemzetközi csúcstalálkozót, amit aztán mindig meg is tartottak. Most nagyjából félezren vettek részt a hosszabb-rövidebb túrákon, vagy vették igénybe az ingyenes buszok egyikét, hogy aztán délben meghallgathassák a kétnyelvű ökumenikus misét, és találkozhassanak egymással. A kirándulókat a csúcson büfé, fúvószene, kiváló idő és páratlan kilátás várta, köszönhetően a különleges kilátónak, amelynek történetét is megismerhettük. Az országos kéktúra 1166 km hosszú legendás útvonalának kiindulópontja, valamint a Kőszegi-hegység és egyben a Dunántúl legmagasabb, 882 méteres pontja az Írott-kő. A csúcson az első kilátó 1891-ben épült, a tervező és kivitelező Paller András kőszegi ácsmester volt. A kőszegiek közadakozásából hatszáz forintot gyűjtöttek, Rohonc község pedig ingyen adta a telket, és kétszáz forint értékű faanyaggal is támogatta a kilátó építését.

A háromszintes, 14 méteres, fából készült torony végül az Árpád-kilátó nevet kapta. A kilátó azonban nem volt hosszú életű, mivel senki nem gondozta, másfél évtized után annyira tönkrement, hogy le kellett bontani. Az új, ma is álló kilátót 1912-ben kezdték építeni Varga József építész tervei alapján. A költségekhez Kőszeg polgársága háromszáz koronával járult hozzá. Az 1920-ban aláírt trianoni egyezményt követően két éven keresztül nem tudtak megegyezni a határvonalról, végül úgy döntöttek, hogy az az épület közepén legyen, így a kilátó egyik fele Magyarországhoz, míg másik fele Ausztriához tartozik. A határkő ma is ott áll a kilátó közepén, így miközben kanyargunk a csigalépcsőn a kilátó tetejére, egyik pillanatban Ausztriában, másik pillanatban Magyarországon vagyunk.

A kilátó látogatása hosszú ideig nem okozott gondot, azonban a Varsói Szerződéssel együtt megépült a vasfüggöny is, ezután még Gencsapátiban is leszállították az embert a buszról, ha nem voltak rendben az iratai, nem hogy a kilátóra lehetett volna kirándulni – emlékezett vissza Bogáti András. Persze a rendszerváltás óta már újra szabadon látogatható a Kőszegi-hegység, amit sokan ki is használnak, mivel akárcsak Ausztriában, nálunk is egyre népszerűbb kikapcsolódási forma a túrázás. A szomszédban ugyan nagyobb hagyományai vannak a természetjárásnak, két dologban azonban előttük járunk. Nálunk szigorúbbak a természetvédelmi szabályok és kifinomultabbak a turistajelzések, aki Ausztriában akar kirándulni, annak vagy túravezetőre, vagy egy egészen kiváló térképre van szüksége.