2018.06.26. 19:53
Negyvenhét pincészet versengett a sárvári boresten
Borünnepet tartottak a várban a Nádasdy Történelmi Fesztivál Bora választásához kapcsolódóan. A borverseny szakmai bírálata után a közönség ott találkozhatott a zsűri által legjobbnak ítélt harminc borféleséggel, amelyekre a kóstolgatás közben szavaztak, kiválasztva a közönségdíjas tételt.
A Nádasdy-vár történelmi falai között sétálva több helyszínen kóstolhatták meg a látogatók a borverseny legjobbjait Fotó: Pajor András
Az idei versenyre, amely az ötödik volt a sorban, rekord számú résztvevő, 47 pincészet hozta el tételét, amelyeknek a száma meghaladta a másfél százat. Öt év alatt csaknem ötszörösére emelkedett a borminták száma, és nemzetközi megmérettetéssé nőtt a sárvári Nádasdy Történelmi Fesztivál borversenye. A várost körülölelő öt hazai borvidéken túl két szomszédos ország határmenti területeiről is érkeztek minták. A soproni, nagy-somlói, badacsonyi, Balaton-felvidéki és zalai borvidéken túl Burgenlandból és a Lendva környéki Dráva-menti régiókból is érkezett bor a négy szekcióban tevékenykedő 16 tagú zsűri elé. A X. Sárvári Történelmi Fesztivál Bora végül a Szent György-hegy pincészet 2011-es syrah vörös bora lett.

A borest folyamán az egyes pincészetek képviselői a múzeum hangulatos helyszínein mutatkoztak be. A vendég borászok az italok mellé szakmai tanácsokat is adtak. A borbemutatón részt vett a Lendváról érkezett Huzimec Zoltán is, akinek fehér nedűjét az elmúlt évben Sárvár borává választották. A Nádasdy Történelmi Fesztivál következő felvezető eseménye július 9–10- én a Nádasdy-vár bástyájában sorra kerülő középkori Báthori Lakoma lesz.