Közelünkbe ér a vörös bolygó

2018.07.31. 07:00

A Mars tizenöt éve nem volt olyan közel hozzánk, mint most

A vörös bolygó 15 éve volt utoljára olyan közel hozzánk, mint ma. Szombaton a Hegyháti Csillagvizsgálóban ismét távcsővel fürkészheti az eget.

Budai Dávid

Hegyi Norbert amatőr csillagász elmondta, a Marsot a távcsőben akkorának láthatjuk, mint a hold Fotó: Nagy Jácint

Még alig hevertük a ki a pénteki évszázados holdfogyatkozás okozta sokkot, máris itt a következő érdekes csillagászi jelenség. A Mars csaknem 57 millió kilométerre közelíti meg a Földet, márpedig a Föld kistestvére ilyen közel hozzánk legutóbb csak 2003-ban merészkedett. Ismét ellátogattunk hát a Hegyháti Csillagvizsgálóba, ahol Hegyi Norbert amatőrcsillagászt kértük meg arra, hogy meséljen arról a nagyjából másfél évtizedenként előforduló jelenségről, ami éppen ma kezdődik. – Ahogyan a Föld, úgy a Mars is külön elliptikus pályákon, eltérő idők alatt keringenek a Nap körül, ezért hol távol kerülünk egymástól, hol közel. Július 31-én éppen hogy csak elmarad attól a közelségtől, amire 15 évvel ezelőtt volt legutóbb példa, legközelebb pedig csak 2035-ben fog ennyire közel járni hozzánk – hangsúlyozta az amatőrcsillagász.

Hegyi Norbert amatőr csillagász elmondta, a Marsot a távcsőben akkorának láthatjuk, mint a hold
Fotó: Nagy Jácint

Bár az 57 millió kilométer nem tűnik olyan közelinek, ha tudjuk, hogy a Mars akár jóval több, mint 300 millió kilométerre is eltávolodhat tőlünk, máris nem tűnik olyan nagynak a távolság. A kérdés persze, hogy látványban mindez mit jelent. Azzal, hogy a Mars közelebb jön, látszódni is jobban fog, persze csak akkor, ha ezt a légköri jelenségek megengedik. A Marsot az esti órákban a keleti és délkeleti égbolton amúgy is lehet látni szabad szemmel, de most a szokásosnál sokkal fényesebb narancs-vörös pöttyöt keressünk az égen. Óriási változásra azért ne gondoljunk, hiszen amekkorának most láthatjuk a Marsot, az még mindig mindössze a Hold átmérőjének a hetvenötöd része. Ha van kéznél egy távcső, azzal is próbálkozhatunk, ma 20.42-től – ekkor van ugyanis Mars kelte – ám mivel a bolygó eleve túl alacsonyan van, érdemes kicsit várni, hogy feljebb vándoroljon. Amíg ugyanis a horizont közelében van, a légköri hatások ronthatják az élményt. A méretnövekedésnél lényegesebb, hogy a Mars a napokban sokkal fényesebbnek látszik a megszokottnál, még a két évvel ezelőtti – 76 millió kilométerre merészkedő – Marsnál is nagyjából 1,8-szor fényesebb lesz a mostani. Megtudtuk azt is, hogy a különleges közelség – a látványt leszámítva – nem okoz változásokat a Földön, nem emelkedik meg a tengerek szintje, nem zavarodnak össze az elektromos készülékek, nem fogják a kutyák falkában az eget ugatni.

Bár a Mars ma lesz a legközelebb a Földhöz, még jó pár napig a közelünkben marad, ezért a Hegyháti Csillagvizsgáló – megfelelő időjárási kondíciók esetén – szombaton ismét várja az égi csodákra fogékony érdeklődőket 21.30-tól egy kis marslakó-vadászatra. Az időpontválasztás nem véletlen, ekkora már ugyanis a Hold jóval később fog kelni, így annak fénye nem fogja zavarni a tündöklő égbolt észlelését. És ha már Hold, Hegyhátsálon a távcsőbe pillantva akkorának is láthatjuk a vörös bolygót, mint amekkorának a Hold tűnik szabad szemmel.

A Mars régóta mozgatja az emberek fantáziáját, részben a „lakói” miatt, részben pedig mert napjainkban valóban küszöbön áll a meghódítása. A csillagász szerint még a mi életünkben embert fognak küldeni a Föld vörös kis testvérére, és könnyen lehet, hogy igaza lesz. A Marsra az elmúlt évtizedekben tucatnyi űrszondát indítottak, és több közülük igen jelentős felfedezéseket tett, három évvel ezelőtt pedig a Mars Odyssey vizet talált a bolygón. Tavaly a NASA már bejelentette, hogy kiválasztotta azokat az űrhajósokat, akiket a tervezett Mars-utazásra készítenek fel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában