Ne hagyja ki!

2018.07.27. 08:00

Ma lesz a vérhold éjszakája, figyelem!

A 21. század leghosszabb teljes holdfogyatkozása lesz látható estétől holnap hajnalig, a maximuma magyar idő szerint 22 óra 21 perckor lesz. Az asztrológia vérholdnak nevezi, aki pedig tudományosabban közelítené meg, az a Hegyhátsáli Csillagvizsgálóban nem csak nézheti, szakszerű segítséggel láthatja is a jelenséget.

Vas Népe

Ennél vörösebb lesz a Hold ma este Fotó: Nagy Jácint

Már 27-én holdkelte előtt kezdődik a jelenség, aztán 19 óra 14 perckor lép a Hold a Föld fél árnyékába – magyarázta Hegyi Norbert gépészmérnöktanár, amatőr csillagász. Nem maradunk le semmiről, hiszen a holdkelte után lép be az égitest a Föld teljes árnyékába, 20 óra 24 perckor. A teljes Hold 21 óra 29 perckor lesz benne az árnyékban, a „közepén” pedig 22 óra 21 perckor, vagyis akkor lesz a csillagászati esemény maximuma.

A félárnyék és a teljes árnyék is tartalmas vöröses, narancsos fényárnyalatot ad a Holdnak. Amikor az égitest a Föld teljes árnyékában lesz, akkor sem lesz teljesen sötét, ne így képzeljük.

– Egyszerűen fogalmazva a Hold elvörösödik, majd viszszavilágosodik – foglalta össze Hegyi Norbert.

Ami a jelenség lecsengését illeti: 23 óra 13 perckor kezd kilépni a teljes árnyékból, aztán 0 óra 19 perckor hagyja el, de az árnyékok keltette fél homály (legalább) 0 óra 50 percig látható, megfigyelhető lesz, majd 1 óra 29 perckor már a Föld félárnyékát is elhagyja a Hold – tekintett az éjszakára a szakértő. A holdfogyatkozás 1 óra 43 percig tart majd, a teljes jelenség pedig 6 óra 14 perc lesz – számolt.

Ennél vörösebb lesz a Hold ma este Fotó: Nagy Jácint

Az emlegetett időpontokat Hegyhátsálra, a csillagvizsgáló helyszínére adta meg – aki máshonnan csodálja a jelenséget, az pár másodperces, pár perces eltérést tapasztalhat ehhez képest. És persze nagyon nem mindegy, honnan tekintünk az égboltra. Az amatőr csillagász példaként Horvátországot, Görögországot mondta, a vízpartok mellől a páratartalom is befolyásolja a látványt. Meg persze a fényszennyezés: elég csak Budapestet, Szombathelyet és a hegyhátsáli csillagvizsgálót összehasonlítani. A legeslegjobb a megfi gyelés mondjuk egy 1700 méter magas hegytetőről, ahol már a felhők fölül tekinthet az ember a Holdra.

Hogy tudományos megfigyelésekre kihasználhatják-e a szakemberek a rendkívül hosszú holdfogyatkozást, Hegyi Norbert azt mondta, elsősorban ismeretterjesztésre jó alkalom, és arra, hogy népszerűsítsék a csillagászatot. Nem mulasztotta el megjegyezni, hogy Hegyhátsálon szerveznek megfigyelést ma éjszakára, és mivel rendkívül hosszú a jelenség, nemcsak a Hold, hanem más égi objektumok vizsgálatára is lesz lehetőség. És hogy a ma esti jelenséget hogyan fordítják le a „csillagjósok”, az asztrológusok? Azt mondják, a július 27-i telihold „vérhold lesz a Vízöntő jegyében”.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában