kreditek, órák, átmulatott éjszakák

2018.07.09. 07:00

Majdnem kétszázan vehették át a diplomájukat szombaton az Agorában

Közel kétszáz diplomásnak örvendhetett szombaton az ELTE Savaria Egyetemi Központ, az ünnepségnek az Agora Művelődési és Sportház adott helyet.

Lutor Katalin

Horváth Dóra átvette diplomáját a szombati ünnepségen Fotó: szombathely.hu/Cseh Gábor

Mielőtt a hozzátartozók is helyet foglaltak a teremben, esküpróbához álltak fel a izgatott hallgatók – aki esetleg a nevét is elfelejtette, a székén levő papíron emlékeztethette magát, hogy az eskütételkor jó hangosan, határozottan tudja mondani, hogy: én, fogadom, Isten engem úgy segéljen.

Koncertre szoktak ennyien érkezni, mint ahogy szombaton közel telt házat számolhatott a Sportház. A küzdőtéren székek sorakoztak, mindenki izgatottan helyet keresett, aztán fanfár, s bevonult az elnökség is. Az Erkel Kórus csodálatos művekkel köszöntötte a leendő diplomásokat. Dr. Németh István rektorhelyettes kiemelte, ez a második fontos pillanat az egyetemi létben – az első a beiratkozás. Az egyetem is most hasonló helyzetben van épp, mint a diplomások – mondta -, hiszen a Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Központ megalakulásával szintén valami új veszi kezdetét. Akik most diplomáznak, csupán tanulmányaik felét, vagy kevesebbet töltöttek az ELTE-n, mondta Horváth Zoltán az Informatikai Kar dékánja, de mégis büszke ELTE-sként végeznek. Van sok minden, amiről számot lehet adni: a kurzusok, a kreditek, az órák, de az igazán szép emlékek – a sok kávé, az átmulatott éjszakák, a folyosókon megtett lépések – megszámlálhatatlanok, zárta a beszédek sorát egy kedves gondolattal dr. Szivák Judit az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar dékánhelyettese.

Horváth Dóra átvette diplomáját a szombati ünnepségen Fotó: szombathely.hu/Cseh Gábor

Egy új életszakasz kezdete

Mielőtt mindenki sorra érkezett volna a nagy megkönnyebbülést adó diploma átvételéhez, Rozs Dorina a Természettudományi Kar Kiváló Hallgatója kitüntetést vehette az elmúlt évek komoly, sikeres munkájáért. Aztán a több mint 180 hallgató, sorra lépett a pódiumra a fontos oklevélért.

A hallgatók nevében Kocsis Marcell friss diplomás okleveles történelem- és magyartanár mondott búcsúbeszédet, ami végül sokkal inkább tűnt nyitóbeszédnek: véget ért egy életszakasz, de most újabb ajtók nyílnak majd. A tudáshalmaz, amire szert tettek a hallgatók legalább olyan hasznos lesz később, mint azok az élmények, felfedezések, amelyek éjjel a villogó képernyő, vagy a kollégiumi folyosó szintén villogó lámpái alatt történtek. És „Bár zord a harc, megéri a világ, Ha az ember az marad, ami volt: Nemes, küzdő, szabadlelkű diák.” (Ady Endre)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában