fejlődés, gyógyulás, harmónia

2018.07.10. 14:00

Nem csak közösséget, lelket is épít segítőivel a modern nádasdi lelkészasszony

A nádasdi evangélikus felekezet egyik tagja hívta fel a figyelmünket arra, hogy az ottani lelkészasszony milyen sokat tesz a – nem csak helyi- közösségért. Az ott lakók nagyon hálásak neki a tenniakarásért, közösségformálásért. Megkerestük, hogy beszéljen nekünk a céljairól, a korábbi sikerekről és nehézségekről.

Gulyás Regina Olimpia

Legutóbbi rendezvényükön Pál Feri atya járt náluk Fotó: Kőrösi Krisztina archívumából

A Nádasdi Evangélikus Egyházközség élén Kőrösi Krisztina, a kétgyermekes édesanya áll. Végzettségét tekintve okleveles teológus, mentálhigiénés szakember, szociális menedzser, pszichodráma asszisztens. Családterápiás tanulmányokat is folytatott. Ezeket mind hasznosítani tudja szerteágazó munkája során, mely nem feltétlen áll meg a szokásos lelkészi feladatokban. Tizennégy éve szolgál Nádasdon, ahol a helyi egyházközség csupán 1949-től működik (korábban Körmend látta el az itteni hitélet vezetésének feladatát). Krisztina elődje, Rác Miklós tisztelendő úr is sokat tett a közösségformálásért visszavonulásáig, akinek munkáját 2004-től az addig Kiskőrösön segédlelkészként munkálkodó fiatalasszony vette át. Fiatalon, komolyabb tapasztalatok nélkül kerültem ebbe a közösségbe.- mondta.

Kőrösi Krisztina a hívekért van Fotó: K.K. archívumából

- Milyen célokat tűzött ki maga elé, amikor a községben kezdett tevékenykedni?

- Építeni- persze elsősorban nem fizikai értelemben, bár arra is szükség volt. Inkább lelkiekben: közösséget építeni kicsiknek és nagyoknak, fiataloknak és időseknek, lelkeket hozzásegíteni a fejlődéshez, gyógyuláshoz, harmóniához. S mindezeken keresztül a legfontosabb az, hogy megismerjék az emberek a szerető Istent, akivel érdemes barátságban lenni. Aztán később szükség lett a meglévő infrastruktúra fejlesztésére is, az ingatlanok felújátására, hogy a kor igényeinek megfelelő, igényes, szép környezet fogadja a betérőket. Ennek a munkának sincs még vége, most éppen a templomkert kialakítását tervezzük: egy egyéni elcsendesedésre is lehetőséget nyújtó, meditációs szigetekkel gazdagított reformáció emlékparkról van szó.

- A kínálkozó lehetőségeket igyekszik kihasználni az építésben, vagy az új irányok felé néz?

- Talán mindkettőt egyszerre. A Diakónia Központ kialakítása egy teljesen új irány volt a gyülekezet életében, és hála a gyülekezet nyitottságának és a benne élők szociális érzékenységének megvalósulhatott ez az elképzelésünk is. Talán most már a kezdetekben kételkedők is érzik ennek a szolgálatnak a fontosságát és gyülekezetet építő „mellékhatását”. Ebben az évben éppen 10 éves lesz az intézményünk. Nagyon sok sikertelen pályázatunk volt a kezdetekben, itt is az volt a tapasztalatom sajnos, hogy néha kevés a jószándékú próbálkozás, új utakat kellett keresni. S közben persze adódtak kínálkozó lehetőségek is egy-egy pályázati partner személyében, akikkel összefogva tudtunk fejlesztéseket megvalósítani. Például van egy kézműves műhelyünk professzionális varrógépekkel felszerelve, 2015-ben öt falugondnoki gépjárművet nyertünk, most pedig két nagyobb volumenű pályázatunk van folyamatban szintén komoly társadalmi szereplőkkel közösen, mint a Vas Megyei Önkormányzati Hivatal vagy a Karitasz. A gyülekezet kicsiny volta ellenére komoly társadalmi szerepet tölt be, hacsak a munkáltatói oldalt nézem a gyülekezet és intézmény együttesen 23 főnek nyújt munkalehetőséget, vagy kiegészítő jövedelmet. Körülbelül. 200 fő idős emberről gondoskodunk a házi segítségnyújtás és falugondnoki szolgálatainkon keresztül Nádasd környéki településeken, a Vend-vidéken, Zala megye három településén és a legújabb: Nyőgér, de Káld és Sótony községekkel is kapcsolatban vagyunk a szolgáltatás átvétele kapcsán.

Szeretettel fogadták Pál Feri atyát Nádasdon

Arról is érdeklődtünk a lelkészasszonynál, hogy már a kezdetekkor is együttműködők voltak-e a hívek, vagy voltak-e nehézségek. Elmondta, hogy annak ellenére, hogy az elején még voltak aggódó hangok a belebukás veszélye miatt, azért a többség együttműködő és készséges volt. Érthető volt ez is, hiszen egy kezdő, fiatal lelkésznő tapasztalatok híján valóban adhatott kételyre okot. Azóta talán ők is megbizonyosodhattak arról, hogy ha Isten felkarol egy ügyet, akkor ott áldások fakadnak, és minden esetleges, bizonytalan, gyönge emberi tényezőt Isten kiegészít, kipótol, helyére tesz. Ez a kegyelem. - mondta. A gyülekezetet nagyon jó csapatnak tartja, s minden lelkésznek hasonló támogató közeget kíván.

Legutóbbi rendezvényükön Pál Feri atya járt náluk Fotó: Kőrösi Krisztina archívumából

- Milyen rendezvényekkel, kezdeményezésekkel segíti a helyieket és a környékben lakókat?

Ciklikusság szerint vannak heti rendszerességű, illetve periodikusan visszatérő alkalmaink; tartalmukat tekintve pedig istentiszteletei vagy közösségépítő klubalkalmaink, rendezvényeink. Egy pályázatprogram segítségével ebben az évben térítésmentes lehetett a hittantáborunk, gyülekezeti kirándulásunk. De új alkalmak bevezetésére is sor került: a házasság hete kapcsán előadást szerveztünk, bibliodráma önismereti csoportra volt lehetősége az arra nyitott részvevőknek. Ez folytatódik jövőre pszichodráma képzéssel. De említhetem a gyülekezeti bálunkat a farsangi időszakban, vagy családi istentiszteletünket, mely szintén egy kedvelt alkalom.

A gyülekezeti napon kb. 200 fő vett részt, be sem fértek a templomba

A közeljövőben is számos izgalmas rendezvény vár majd a nádasdiakra egyházközségi szervezésben. A családos hétvége és az őszi kirándulás mellett arra is adnak lehetőséget a házas hétvége segítségével, hogy a kevés időt együtt töltő pároknak segítsenek. Képzett szakemberek érkeznek majd az alkalomra. A lelkészasszony azt is elmondta, hogy a klubélet is aktív a településen. Baba-mama, idős és fiatal csoportok számára is biztosítanak klubalkalmakat. Az újonnan megválasztott presbiterekről sem feledkeznek meg: tanulmányúttal egybekötött képzés szerveztek nekik, ahol profi szakemberekkel dolgozhatnak majd. A közösség legutóbbi programja a július hetedikén tartott gyülekezeti nap volt, ahol Pál Feri atya volt a vendégük. Leki erő és spiritualitás címmel tartott előadást az érdeklődőknek.

A gördeszkás Zoli atya is ott volt a hittantáborban

A programok és képzés mellett egy másik fontos projekt- így pályázat- a nők munkaerőpiaci szerepét kívánja megerősíteni. – Ez konzorciumban megvalósuló pályázat, itt közös erővel dolgozunk a megyével, Karitasszal, kormányhivatallal együtt. Amit ebből a nádasdiak leginkább érzékelhetnek, hogy lett a gyülekezetnek egy munkatársa, aki szintén mentálhigiénés szakember, pár és családterapeuta, gyerekdrámával foglalkozó szakember, aki nagyon szívesen áll rendelkezésére mindenkinek, akinek szüksége van lelki, mentális támogatásra, tanácsra.- részletezi Kőrösi Krisztina.

Arra is kíváncsiak voltunk, hogy a nádasdi lelkészasszony szerint mi a kulcsa annak, hogy az emberek visszataláljanak Istenhez. Elmondta, szerinte fontos az egészséges istenkép tükrözése és istenkapcsolat mutatása az egyház által. Innentől csak az emberek belátásán és elköteleződésén múlik- tette hozzá.- Az emberek többségén két fontos dolgok érzékelek: szükségük és igényük is van a spiritualitásra, vágynak rá, keresik Istent, keresik a transzcendenst, vágynak a földi dimenziókon túlra látni, érezni. A másik észrevételem, hogy ugyanakkor a hitelességen tájékozódnak. Jézus szerette az embereket és mindig emelte őket, ezért figyeltek rá és követték őt. Nekünk is ezt a példát kell(ene) követnünk. Szeretni és adni, nem pedig követelni és mélybe taszítani.

- Hogy lehet a gyerekeket közelebb hozni a hithez?

- A gyerekek a legfogékonyabbak Istenre. Éppen ezért a lehető legkorábban kellene őket tanítani, érzékenyíteni, beszélni nekik Istenről, követve a személyiségfejlődésükkel együtt járó folyamatokat. Nyilván egy 7 éves másra nyitott, mint egy serdülő, de mindkettőnél van kapcsolópont és vihető az evangélium igazsága. Velük kapcsolatban is a legfontosabb, hogy érezzék a szeretetet, az elfogadást, a barátságot. Nagyon komoly, sokszor a felnőtteket meghazudtoló komolyságú kérdéseket tudnak feltenni a gyerekek. A lelkészen, hitoktatón múlik, hogy komolyan tudja-e venni a komoly kérdéseket. Csodálatra méltók a gyerekek és ha szeretet kapnak, nagyon mély bizalommal hálálják meg. Nagyon őszinte feltárulkozásoknak vagyok eszköze és nagy öröm, amikor egy serdülő azt kéri tőlem, hogy Kriszti néni, menjünk be a templomba, imádkozzunk ezért vagy azért és áldjam meg, mert erre van szüksége.

A gyülekezet műküdéséhez nagyon fontosak a munkatársak is. Az egyik közülük Goda Ilona

Természetesen neki is több kihívással kellett és kell szembenéznie. Elmondása szerint jelenleg a legnagyobb az, hogy meg tudja különböztetni a lényegest a lényegtelentől, a fontosat pedig a kevésbé fontostól. Elvek mentén próbálja szervezni a munkáját. A kihívások kiegyensúlyozása nem is olyan nehéz a lelkészasszony számára, hiszen remek segítői vannak.

- Nekem az is egy fontos pozitív visszajelzés, amikor valaki azt mondja: Kriszti, csak szólj, jövünk és segítünk. Vagy: megoldom. Pozitív, hogy bevonhatók emberek ebbe a közösségépítési folyamatba, és remélem jól érzékelem, amikor azt látom, hogy szívesen teszik mindezt, nem pedig kelletlenül. Öröm, amikor amiatt kell „aggódni”, hogy beférünk-e a buszba egy kirándulás alkalmával és nem azon, hogy hány üres hely marad.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában