Sör- és Csülökfesztivál

2018.08.13. 06:59

A vihar sem szegte kedvét a bulizóknak Győrváron

Második alkalommal rendezték meg a Győrvári Sör- és Csülökfesztivált. Annak ellenére, hogy még „friss” rendezvényről van szó, rengetegen látogattak el a vasi településre.

Lakosi Gabriella

A fesztiválon tartotta lánybúcsúját Maróti Petra

Fotó: Szendi Péter / Vas Népe

Pénteken is már több mint háromezer ember volt a helyszínen, amikor a vihar miatt ki kellett üríteni a rendezvény területét. A katasztrófavédelem munkatársai szerencsére időben intézkedtek, így senki sem sérült meg, amikor egy villám belecsapott a színpadba. A Neoton-koncert elmaradt, de a szombati hangulat kárpótolta a közönséget. Kora este már több mint ötezren voltak Győrváron, amikor a Kozmix együttes lépett a színpadra. A hangulat már akkor is fantasztikus volt. Aki pedig a bulizás közben megéhezett, az rengeteg csülkös étel közül választhatott, de több fagyis, hamburgeres és lángossütöde is a vendégek rendelkezésére állt. A fesztivál nevében pedig nem véletlenül említették meg a sört, rengeteg kuriózumot találhattak maguknak az ital kedvelői. Voltak ízesített sörök, mint például a házi meggysör és több belga különlegességet is lehetett kapni.

A fesztiválon tartotta lánybúcsúját Maróti Petra
Fotó: Szendi Péter / Vas Népe

Kaczor Zsolt Mihály, a település polgármestere elmondta, minél több hasonló programot szeretnének tartani, hogy azokkal is népszerűsítsék Győrvárt.

A jövőben szüreti fesztivál is lesz majd a településen, és nem titkolt álma az is, hogy náluk rendezzék meg a megyei böllérverseny és gasztronómiai fesztivált. A település vezetője fontosnak tartja, hogy egy ilyen program összehozza a helyieket is, így összetartó közösség épül.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában