Velemben a legtisztább a levegő

2018.08.10. 11:30

Allergiás asztmával kezelték, a velemi levegőn gyógyul a tanár

Hat éve él „terápiás céllal” Kőszegen, korábbi lakhelyétől 250 kilométernyire Szörfi István. Velemben még jobb a levegő, ott a telkén tölt több órát nap mint nap.

Tóth Kata

Szörfi István a „szanatóriumban”, háttérben a kendermagos tyúkok

Fotó: Szendi Péter / Vas Népe

Természetvédő, nyugdíjas földrajz-, biológia- és agrotechnika-tanár, szőlő- és kertbolond, amatőr csillagász, akit az asztronómia az egyetemes törvényekre tanított – a Soltszentimrén született, hat éve Kőszegen élő Szörfi István jellemzi így magát. Látogatóba mentünk hozzá, miután hírét vettük, hogy a 75. évében járó, allergiás asztmával kezelt férfi t a térség sajátos szubalpin klímája hozta a városba lakni, Velembe kertet, Cákra pedig szőlőt művelni. A tiszta, pollenben szegény levegő az utóbbi évtizedekben sok hozzá hasonló légzőszervi betegségben szenvedő embernek adta a tünetmentes időszakok meghosszabbodásának, vagy a teljes gyógyulásnak a lehetőségét.

Olyanok azonban, akik költözésük után mini arborétumot hoztak létre az unokáiknak, kendermagos tyúkot, vadkacsát, hortobágyi racka juhot tartottak és generációkban gondolkodva küldetésüknek érezték a természet védelmét, minden bizonnyal kevesen vannak.

– Ma Magyarországon (még) Velemben a legtisztább a levegő, azért költöztünk ide a feleségemmel Kiskunhalasról.

Az életé az előny, ez az egyik mottóm, és itt van esély a túlélésre, nemcsak nekem, még az unokáimnak is. Mindennap itt vagyok a telken, nekem ez szanatórium – mondja Szörfi István.

Szörfi István a „szanatóriumban”, háttérben a kendermagos tyúkok
Fotó: Szendi Péter / Vas Népe

Velem délnyugati csücskében, az üdülőkörzetben, az erdő szélén találkozunk: a tanár úr 108 méter hosszú, 16 méter széles, meredek telkének bejárata előtt kis korong: a tengerszint feletti magasságot jelzi, ott pontosan 400 méter. A kerítésen belül apránként tárja fel magát az odafi gyeléssel, szeretettel kialakított kert, a baromfi udvar és legfelül a külterjes tartásmódot tűrő juhok birodalma. Egy tőke tokaji furmint, egy kékfrankos, tramini, somlói juhfark, és különleges fekete rizling is van mutatóban.

Mindet el kellett adnia, amikor úgy döntött, nem „fullad meg”

Kiderül, hogy 22 ezer négyzetméteren szőlőt művelt, 20 ezer négyzetméter kajszibarackot termesztett Halason Szörfi István, és mindet el kellett adnia, amikor úgy döntött, nem „fullad meg”, inkább az életet választja. A gyógy- és fűszernövények sem hiányoznak a gyűjteményből: rozmaringot, majoránnát, lestyánt, mentát is találunk a kertben. A kerítésnél rododendronokat, parasztmuskátlit, rózsát, fügét, lejjebb télálló pálmát, paradicsomot és szedret. Fent vörös fenyőket, magnóliákat, japán orchideát, számon tartva, melyik családtagé egyik és a másik. A vadkacsákról megtudjuk, legalább kétkilósak, hasznosak, mert összeszedik a spanyolcsigákat. A tyúkok műtrágyamentes zöld füvet csipegetnek, ízletes, jó a tojásuk. A juhoknak kaszálja a füvet, mindennap ki kell járni hozzájuk, hisz felelős értük, közben jár a szanatóriumba, így mondja a gazda, aki négy méhcsaládot is tart. A gesztenyefáira mutat: mind kéregrákosak. – Ugyanazért, amiért az emberek nagy százaléka immunproblémás: a szennyezés miatt. Nálam több évtizede először csalánkiütés formájában jelentkeztek a betegség tünetei. Számtalanszor vittek mentővel kórházba, mert fulladtam. Úgy gondoltam, ha minden megy tovább a régi mederben, egyszer majd nem érnek be velem – meséli. Most tünetmentes, nem szed gyógyszert, Halason az orvosok allergiaellenes pirulákat ajánlottak neki, injekciózták évekig, mégis egyre rosszabbul érezte magát. Amikor sokat romlott az állapota, több települést megvizsgált, és Velem bizonyult a legideálisabbnak. – Nincs alkalmasabb hely a tiszta levegő kapcsán, mint itt a Hosszúvölgy, és amíg nem vágtak ki fákat, még jobb volt a helyzet. 1840- ig itt élt Magyarország utolsó legnagyobb törzskerületű szelídgesztenyéje. Ha fákat telepítünk, a legtovább ez a terület maradhat meg a történelmileg, tudományosan is bizonyított dolgokra alapozva – állítja hittel a tanár úr.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában