Menő a szalonna és a paprikalekvár

2018.08.11. 07:00

Minden szombaton megjelennek a környék kistermelői Városszeren, működik a piac

Helyi termelői piac működik a településen szombat délelőttönként rendezik Városzszeren, aszfaltozott úton.

Merklin Tímea

Francsics Gábor házi készítésű hústermékeket kínál

Fotó: Szendi Péter / Vas Népe

A termékek helyi jellege azt jelenti, hogy Vas megyei kistermelők jöhetnek, illetve olyanok, akiknek a piac 40 kilométeres körzetében működik a gazdasága. Mezőgazdasági és élelmiszeripari termékeket lehet értékesíteni.

Francsics Gábor házi készítésű hústermékeket kínál
Fotó: Szendi Péter / Vas Népe

Rendszeresen ott árul a Francsics család Vasasszonyfáról. Húsáruval érkeznek, a sláger a szalonna, a turista, a füstölt kolbász, ami hidegen is fogyasztható, nem árt neki a meleg. Teljesen nitritmentes minden termék és házi készítésű. A töpörtyű nagyon menő, annyi fogy, amennyit csinálnak belőle. Francsics Gábortól megtudtuk: az édesapjával, az édesanyjával és a testvérével, Balázzsal közös családi gazdaságban dolgoznak, 22 kocát tartanak. Azzal a búzával, kukoricával etetik őket, amit maguk termesztenek. Nem csak Őriszentpéteren, jelen vannak a környék helyi termék piacain. Hatalmas zöldségeket hoznak mindig Iváncról egy biokertészetből. Józsi bácsi akkora kemény uborkát hoz, ami fejlett cukkininek látszik. Van gigant karalábé, óriáslevelű mángold, a pirosszárút rebarbara helyett lehet használni, a zöld szárút spárga helyett, csak a vastag szárat kell kivágni belőle. A szép nagy paprikákhoz receptet is kaptunk: a paprikalekvárhoz és a házi ketchuphoz kápiapaprikák kellenek. Megtudjuk, hogy a minőségi bio vetőmagot is saját kezűleg állítják elő a reprodukálható fajtákhoz, maguk szaporítják, mert Magyarországon kevés helyen lehet venni, mivel nálunk a bio termő terület csak 2 százalék, Ausztriában a földek 25 százaléka.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában